Alctraz

11. fejezet

Már vagy egy hónapja hogy kirúgtak két vámpírt az iskolánkból. Kiarával nagyon jó barátok lettünk. És persze Lucassal is elvagyunk. Az őrséget mi vezetjük és talán ezért mi lettünk az egyik legmenőbb diákok az iskolában. Kezdem meg szeretni az iskolát és már az erőmet is tudom használni. Kiarán kívül senki se tudja a titkainkat. Még a vámpírok se. Persze a vámpíroknál már nem vagyunk olyan befutóak. Nem, csak azért mert emberek vagyunk szerintük, hanem mert leszűkítettük az élem szerzési lehetőségüket. Éppen telefonon beszéltem, amikor berontott Lucas az ajtón.

- Ötös lett a dogám. –ordította. A telefonba várakozó testvérem végig kísérhette csodálatos örvendezését Lucasnak.

- Igen ez Lucas volt. – Mondtam Maxinak.

- Uram atyám. Na de vissza a lényegre. Felvettek a főiskolára.

- Komolyan? Ez marha jó. Most ha ott lennék, kapnál egy hatalmas puszit. – Erre a hallgatózó szobatársam röhögésben tört ki. – Na de édes most le kell tennem, szia.

- Szeretlek

- Én is. – Majd lenyomtam a telefonom és ledobtam az ágyra. Majd rá néztem a Lucasra.

- Igen.

- Ez egy drámai beszélgetés volt. Kár hogy lemaradtam az elejéről. Puszi. Puszi. Szeretlek. Persze az ötös téged sose érdekelt.

- Dehogyisnem. – Elrugaszkodtam majd ráugrottam. A földre terültünk én meg játékosan kikaptam a kezéből a dolgozatát és lóbáltam a levegőben.

- Hé, óvatosan. – Szerzi, vissza óvatos mozdulatokkal majd leteszi maga mellé és egy puszit nyom az arcomra. Rólam semmit se akart tudni?

- Nem.

- És mi van a többiekkel?

- A te csapatoddal nem tudom de Bia jobban van és Ash eljegyezte. A nővérem Londonba van. Maxit meg felvették egy főiskolára valahol, Német országban.

- És Vicc? – Emeli fel a szemöldökét kérdően. Sóhajtok egyet. - Még mindig börtönbe van. De hamarosan kiengedik.

- Értem. –  Lekászálódom róla, hogy fel tudjon állni.

- Most megyek. – Még egyszer megpuszilja, a számat majd kilép a lakásból. Legszívesebben utána mennék, de meg kell még tanulnom egy pár bűbájt. Amikor csak tudunk, együtt vagyunk. Mert ha vele vagyok a szívemben lévő tátongó seb begyógyulna. De még így se sikerül elfelejtenem azokat a borzalmakat, amin keresztül mentünk. Szeptembertől az életemben minden megváltozott. De most térjünk vissza inkább a víz idomittásásra. Ez, de hülyeség. Még egy kutyát se tudnék be idomítani nem hogy a vizet. Körülbelül amikor már tudtam az anyag nagy részét hirtelen hallom, hogy kopogtat valaki az ajtón. Leteszem a könyveimet az asztalra és az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam kíváncsian hogy ki lehet vajon az. Egy lány ált az ajtóban.

- Szia, te vagy Elizabeth?

- Én lennék az. Segíthetek esetleg valamiben?

- Igen. Vagyis nem. De. Akarom mondani. Jaj, istenem. – A táskájára nézett és idegesen átnyújtott egy levelet nekem. Á tehát hírhozó. A hírhozók az embereknél leginkább a postáshoz hasonlíthatnám. De egy kicsit eltér a feladatuk. Ők olyan emberek, akik a fiatalok börtönéből szabadultak és kell nekik egy állás. És egypár embert kiválasztanak a szabadultak közül és beavatják a létezésünkbe és megfenyegetik őket hogy ha valamit nem teljesítenek akkor meghalnak. Vagy valami ilyen. Kicsit durva módszer, de nem igazán tehetek semmit. Eltűnődtem, hogy ez a lány vajón mit tehetett. Olyan törékenynek látszott. De akkor valójában lehet, hogy egy gyilkos. Kirázott a hideg. De észrevettem, hogy a lány egy kis dobozt nyújt felém. A kezei remegtek és talán attól félt, hogy megeszem. Elmosolyodtam ezen a gondolatomon mire a lányra, annyira a frászt hozhattam pedofil mosolyommal hogy majdnem sikítva elfutott. Átvettem a csomagot a kezéből.

- Köszönöm! – Mondtam és a címre pillantottam. Németországból küldték. Berlinbe nincsenek is ismerőseim. Egy utolsó mosolyt villantottam a lányra majd becsuktam az ajtót. Ki küldhette?

Bementem a konyhába egy késért, amivel felvághattam azt az idegesítő ragasztást. Mindent össze visszacelluxoz mindenki. Végighúztam a kést a ragasztás részein majd kinyitottam a dobozt. Egy levél és egy kis dobozka volt benne. A levelet gyorsan a kezembe vettem és kibontottam. És lassan olvastam azt az egypár szavat, amit bene.

„Régóta vak vagyok már. Nem látom a színeket az emberek arcát és a fényt. Lelkemre is sötét fátyol borult. Amíg meg nem látom őt.”

Régies írás. Mikor írhatta az illető ezt? És mégis minek küldte el nekem? Értetlenül letettem a levelet magam mellé és a kis dobozt magamhoz vettem. Óvatosan kinyitottam. És egy nyaklánc volt benne. És annak a medálja egy szemet ábrázolt. Mit akar ez jelenteni. Meg fogok vakulni? Na, jó egyre furább gondolataim vannak. Megfogtam az ékszert és a nyakamba akasztottam. A levelet meg a kis ajándékdobozt visszatettem a dobozba majd elvittem a szobámba és bedobtam a szekrénybe. Visszaültem a tankönyvek közé és folytattam tanulmányaimat.

Nem szóltam Lucasnak a dologról. Biztos rossz helyre érkezett a levél. Régen írhatták annak a személynek, akik előttünk itt laktak. Fel kéne keresnem az itt lakott. Bár lehet, hogy nem is él már. Ez az iskola már több száz éves. Bár annak is megvan az esélye, hogy él még mert vámpír volt. De mindegy is. Kicsit furcsán éreztem magam, hogy másnak a nyakláncát hordom.

Ma éppen egyedül voltam őrjáraton mivel Lucas lebetegedett. Furcsa, de a nátha az egyetlen olyan betegség, ami a vámpírokat megviseli. De nem is nagyon bántam, hogy egyedül voltam. Ilyenkor egy kicsit gondolkozhattam. Úgy látom ma se lesz valami érdekes napom. Hírtelen leoltódott a velem szembe levő ablakban a villany. Alexa Lett lakik ott. Hu az de egy idegesítő kis csaj. Úgy nyomul mindenkire. Főleg Lucasra. És sajnos vámpír. Így nagyon beképzelt. Azt hiszi ő a legmenőbb a suliba. Sajnos még itt is megvan a maga posztja mindenkinek. Vagyis inkább Alexának köszönhetően. Azt mondta nekem, hogy vannak a bizonyos „menők” akik az iskola élén álnak. Aztán vannak, akiket nagyjából ismerünk látásból ők az „átlagos” diákok. Aztán vannak a „láthatatlanok” akire meg nem mondaná, hogy az iskolába jár, de még sem zavarnak. Aztán jönnek a „nyomik” akikre, már ha ránézünk, akkor romlik a saját pozíciónk a suliban. Na és persze ott vannak az igazgató és tanárok kedvencei. Akiket mindig megjutalmaznak mindenért. Kivételeznek velük. Na, ide tartozok én állítása szerint. De persze ha tudná, hogy valójában ki vagyok és olyan lenne a személyiségem, mint neki akkor előbb lett volna öngyilkos, mint hogy én hozzá szólnék. Félne tőlem. Tisztelne. De én legalább nem vagyok olyan gyerekes, mint ő. Nem fogja meg tudni.

Hirtelen valaki a vállamra tette a kezét. Annyira megijedtem hogy ösztönből elkaptam a kezét és kicsavartam. Ártalmatlan volt. Lucas mosolyogva nézett rám. A francba. Pedig már beleéltem magam hogy elkaptam valakit. Elengedtem és rá néztem.

- Neked ágyban lenne a helyed. Állítólag beteg vagy. – Mondtam kicsit anyáskodó hangnemben.

Azt hittem hiányolsz. – Ezt úgy mondta mintha nagyon megsértődött volna. Elnevettem a magam majd puszit nyomtam az arcára. – Na de menj aludni.

A folyosó a hajnali órákban olyan csendes. Mindenki alszik. Imádok ilyenkor ébren lenni. Senki se zavar, ha épp gondolkodni van kedvem. De most úgy érzem, mintha nem lennék egyedül. Felfigyeltem valakinek a jelenlétére. Egy vámpír. Gyorsan követtem az ösztöneimet, ami a H folyosóra vezetett. Majd akkor megláttam. Egy magas vékony fiú nézett ki búsan az ablakon. Olyan szerencsétlennek tűnt. Alexa ablakát nézte. Ó tehát egy szerelmes vámpír srácról van szó. Odasétáltam a fiúhoz, de mintha nem is látott volna. Ennek valami baja van. Oda álltam mellé és egy kicsit megböktem. Erre a fiú ijedten rám néz. Majd elsiet. Én az ilyeneket nem értem komolyan mi bajuk. Ennyire félelmetes lennék? Utána szóltam, de ő nem is törődött velem.

Folytattam az utam a folyóson, de további érdekes dolgot nem vettem észre. Benyitottam a lakásunk ajtaját és ott ált előttem Mex. Ledobtam a kulcsot és a nyakába ugrottam. Ő is átölelt és úgy álltunk ott perceken keresztül. Rég láttam őt és annyi kérdésem volt számára. Mérnem mondta, hogy jön? Esetleg valami hír van, amit nem lehet telefonba közölni? Vicc?

Elengedtem Mexet és a szemébe néztem.

- Miért jöttél?

- Csak hogy téged lássalak. – Látszott, hogy hazudik és megragadtam a pólóját.

- Mi történt? – De ahogy kimondtam bevillant egy látomás. Egy temetés? Csak nem? csuklottam össze és minden elsötétült előttem. A hangok összemosódtak. Kiáltozás, sikoltozás, halál. Ez történt vele. Vicc meghalt. De mért nem éreztem? Megmenthettem volna.

A nap zavaróan a szemembe világított. Kinyitottam a szemem. Lucas feküdt mellettem és engem nézett. Ösztönösen beindult a vészcsenő a fejemben. Hol van Luke?

- Vicc. – Ordítottam mire Lucas felfigyelt.

- Mi az?

- Hol van? Nem halhatott meg. Mex! – Lucas óvatosan lefogott és puszit nyomott az arcomra.

- Álmodtál. –Mire a felismerés villámcsapásként szúrt belém. Nem történt meg. Még él. Még szenved. Összekuporodtam és odabújtam Lucashoz. Átkarolt és úgy feküdtünk ott. Nem tudom mért viselt meg ez az álom annyira. De meg kell győződnöm arról hogy tényleg biztonságban van e. És ahogy én gondolkoztam magamban, hogy felhívjam e vagy ne észrevettem, hogy a mellettem fekvő személy elaludt. Már nem érdekelt semmi megsértődtem rá. Csak úgy elaludt? Kibontakoztam az öleléséből és kimentem a nappaliba. A pultról felkaptam a táskám és kikotorásztam belőle a mobilom és egy cetlit. A cetliről leolvastam a számokat majd betárcsáztam a telefonomba és hívtam azt a bizonyos számot.

- Jó napot ön az Alctraz börtön számát hívta. Miben segíthetek?

- Egy rabbal kívánnék beszélni. – Magam sem hittem, hogy ki tudom mondani a rab szót egy olyan emberre, mint Vicc de most nem volt idő ezen gondolkozni.

- Mondja kérem a rab számát cella számát és nevét. – Lenéztem a papírra és lassanként bemondtam a számokat a telefonba.

- A száma 245. A cella száma a 58/b és a neve Vicc …… Vicc Rubin.

- Máris nézem. Igen megvan. Azt megtudhatom, hogy ki keresi?

- Igen. A volt barátnője

- Valóban? És mért? – Mit kérdezősködik ez?

- Mert barátok vagyunk és megszeretném tudakolni, hogy mi, van vele. – Mondtam idegesen.

- Jól van. – Na, erre annyira ideges lettem.

- Amennyiben nem maga Vicc nem szeretném magától hallani. – Mondtam teljesen kiakadva mire szerintem a csaj is megijedt.

- Pillanat türelmet kapcsolom. – A telefonba halk bugás volt. Már azt hittem, hogy a csaj kinyomott és letettem mire felcsendült egy hang a vonal túlsó végén.

- Ki az? – Kérdezte flegmán egy ismerős, de egyben ismeretlen hang. Minden bátorságom össze szedve beleszóltam

- Vicc? – Kérdeztem halkan mire sóhajtott egyet a srác

- Mit akarsz? – Ez nem a régi Vicc. Én a régit akarom

- Vicc jól vagy?

- Jól vagyok e? Szerinted? Téged lehet, hogy megszöktettek, de engem itt hagytak. Egyedül.

- Miről beszélsz? – Csuklott el a hangom.

- Ne csinálj, úgy mintha nem tudnád. Max és Lucas az egészet kitervelte előre. Hogy szétválasztanak minket és megmentenek téged. De arról nem volt szó, hogy beleszeretsz?

- Milyen tervről beszélsz? – Kérdeztem már a sírás határán.

- Liz semmi sem történik véletlen. Előbb utóbb megkeresnek téged is és foglyul akarnak majd ejteni. Bárki lehet ennek a rohadt szervezetnek a tagja. Senkibe se szabad megbíznod. De ami a lényeg, hogy rád fognak találni. De te már leszel annyira képzett, hogy megvédd magad. És akkor szabad leszel. Bár már sok év eltelt, de még mindig emlékeznek ránk. És ez így is fog maradni. Örökre bujdosnod kell. De most le kell tennem. És többet ne hívj. Nem biztonságos. – A vonalba egyenletes sípolás hallatszott. Lerakta. Tehát van valami, amiről én nem tudtam. A hátam mögött cselekedtek. És ezt nem tudom megbocsátani. Kiszabadítom Viccet. Az már biztos.

Fontos

Figyelem!!!

Ez az oldal szerkesztés alatt fog lenni körülbelül egy hónapig. A szebb és igényesebb kinézet miatt. Várhatólag így egy ideig nem folytatódik a történet de továbbra is írom. És ha minden befejeződött naponta kerülnek fel az új részek amik remélhetőleg egyre érdekesebbek és izgalmasabbak lesznek. És köszönöm az eddigi olvasóimnak hogy követték a bejegyzéseket és remélem továbbra is követni fogjátok :D 

Az őrség

10. fejezet
 Lassan de megérkeztünk. Lucas lealította motort majd rám nézett.
- Indulás
- Jól van, na. – Szálltam ki a kocsiból mérgesen. Unottan körbepillantottam és elállt a lélegzetem. Hatalmas kőből épült iskola tárult elém. Az iskolát egy hatalmas park vette körül. Lucas mellém vonszolta a csomagjaimat majd megállt mellettem.
- Egy valamit nem mondtam?
- Mit?
- Hogy mostantól a barátnőm vagy. – Erre úgy kitágult a szemem, hogy azt még egy rajzfilm figura is megirigyelhetné.
- Hogy mi van? – Mondtam szépen lassan.
- Meg kell valahogy védenem téged. És hogyan magyaráznád azt, hogy egész nap együtt vagyunk?
- Muszáj?
- Ne gyerekeskedj. – Megfogta a kezem és alig hagyta, hogy megfogjam a szabad kezemmel a bőröndömet elindult. Így mentünk végig az egész iskolán. Remek volt mondhatom. Szerencsére mindenki órán volt, de a látszat kedvéért mindent meg kell tenni. Végighaladtunk a hatalmas folyósokon majd elértük az igazgatói irodát. Egy hatalmas fa ajtó volt reneszánsz stílusú faragásokkal. Lucas elengedte a kezem majd bekopogott. Egy középkorú férfi megszólalt.
- Igen? – Ez most az jelenti, hogy szabad? De Lucas tétovázás nélkül benyitott és akkor megláttam a férfit. Nagyapát. Fel sem nézett.
- Nem órán kéne lenniük? Vagy esetleg ki küldte önöket a tanár? – Fel sem ismer? Bá hát ránk se nézett ez hogy lehet?
- Védelmet szeretnénk kérni igazgató úr. – Mondta Lucas olyan lenéző hangnemmel hogy én szégyelltem el magam. Erre persze az igazgató úgy felkapta a fejét, hogy megijedtem. Először Lucasra nézett majd rám. Éreztem, hogy megakad a szeme rajtam. Remek.
- Liz?
- Tessék?
- Uramisten. Kislányom. – Szaladt hozzám a férfi és átölelt. Gondolom ő is azt hitte, hogy meghaltam. Szuper még valaki?  Óvatosan rá tettem a hátára a kezem. Nem ismertem őt. De mégis mintha már 100 éve ismernék egymást. Lucas csak állt egy helybe és a cipő orrát nézte. Amikor abba hagyta az ölelést a nagyapám rá nézett a „barátomra ” és elkezdett vele beszélgetni.
 - És mi okod volt ide hozd a vámpírok közé?
- Mintha ő nem lenne az. – motyogta Lucas
- Nem ezt kérdeztem. – Mondta nyugodtan, de mégis volt szigor a hangjában
- Erősödött az ereje.
- Ezt hogy értsem? – Mondta és közben felhúzta a szemöldökét?
- Úgy hogy Kate ember lett miatta. Megmentette az életét.
- Tessék? Az lehetetlen.
- Nem, nem az. Liz valami marha nagy erővel rendelkezhet, amit meg kell tanulnia használnia.
- Ez a fiú igazat állít? – Éppen akartam mondani, hogy igen, de bele szólt Lucas
- Ez a fiú a barátja. – Mondja gúnyosan Lucas hogy engem kínos helyzetbe hozzon. A nagyapám kérdőn rám néz, de semmit se kérdezett.
- Hát jó. Kaptok védelmet. Lucas te is a különlegesekhez vagy beosztva. Védd meg őt. Ezen kivűl ti lesztek az őrök?
- Tessék? – kérdezem furán, mert ezt nem értem
- Mostantól ti vagytok az iskola felügyeltjei. Ti nézitek, hogy egy vámpír s megy át az emberekhez.
- És ez hol is védi meg? – Kérdezi Lucas kétkedve
- A gyakorlás teszi a mestert. Az erőd csak akkor mutatkozik, ha nagyon muszáj. Nem lehet kényszeríteni. Lucas te pedig nézed, hogyan csinálja. Különben is. Ha baj van te meg tudod védeni őt. Értitek? – Jobban belegondolva igaza van. Lucasra sandítok. Rám néz, majd látja hogy én nekem meg felel és bólint. De nagyon óvatosan.
 >>>>>>  Éppen az emberek szállójához tartunk, amikor hirtelen becsöngetnek. Lucas megfogta a kezem. A diákok abban a pillanatban özönleni kezdtek a tantermekből. Mi meg csak sétálgattunk ott, mint a hülyék.  Ha minden igaz a félvérek a B folyosón vannak. Elértük a lakó részeket. Elértük a megfelelő szobákat. A különlegesek valójában egy lakásba lehettek a párjukkal szóval én is együtt leszek Lucassal. Övé a kanapé az egyszer biztos. Elértünk a 21-es ajtóhoz. Leellenőriztem a kis cetlit, és ha minden igaz, ami ide fel van írva ez a mi szobánk. Lucas megfogta kulcsot és kinyitotta a bejárati ajtót. Egy kis lakás elénk tárult, ahogy bementünk. Először a nappali fogadott minket, ami egyben az ebédlő is volt. Három ajtó nyílott. A konyha a fürdő és a szobánk. Lucas becsukta az ajtót mögöttünk és a kulcsot ledobja a dohányzó asztalra.
- Köszöntelek a közös lakásunkba. – Mondja viccelődve és ledől a kanapéra.
- Látom megtaláltad az ágyad. – Mondtam gúnyosan és benyitottam a szóbába kukucskálni. Egy francia ágy volt benne és egy szekrény. Nem túl nagy szám. Letettem a bőröndömet az ágy mellé és elfeküdtem az ágyon. Pillanatokon belül Lucas megjelent az ajtóban a bőröndével.

- Elkísértelek ide, amikor semmi kedvem sem volt hozzá és marha fáradt vagyok, mivel két napja egyfolytában vezetek. Itt fogok melletted aludni és kész. Ne aggódj, már nem járunk, emlékszel?- Mérgesen arrébb mentem az ágyon és oda engedtem Lucast. Ő csak simán ledőlt az ágyra és már aludt is. Látszik, hogy régen ivott rendes vért és nem hűtöttet. A nap lefárasztja a vámpírokat. Szerencsére rám ez nem hat. De sajnos évenként nekem is kell innom egy pohárral, ha nem, akarok legyengülni. Felkeltem és elkezdtem kicsomagolni. Kivételesen belenéztem a tükörbe és szépnek láttam magamat. Ezért le is fényképeztem magam

A szoba elég nagy volt ahhoz képest, hogy ez csak egy lakás. Nem nagyon érdekelt, hogy kedves lakótársam aludt mivel nyugodtan porszívóztam. De észre se vette olyan mélyen aludt. Annyira unatkoztam, hogy még az ő cuccait is elpakoltam. Amikor készen voltam már annyira tényleg nem tudtam mit kezdjek magammal, hogy kimentem a folyosóra. Diákok mentek el mellettem, de igazából csak a srácok bámultak engem semmi más sem volt. Ahogy sétáltam és gondolkoztam egyszer csak bele ütköztem valakibe. Aki nagy puffanással leejtette a könyveit. Gyorsan letérdelt a földre és elkezdte a cuccai szedegetni. Egy elsős lány lehetett. Belegondoltam, hogy lehetnek e barátai a gímiben, ha ilyen esetlen. De gyorsan lehajoltam és segítettem neki. A lány rám nézett majd egy gyors köszönömmel elsietett.

Sokat gondolkodtam, hogy mire lesz jó nekem ez az egész iskolásdi, de mindegy. Lucason kívül senkit sem ismertem itt.  Na, jó a nagypapám, de őt se ismerem igazából. Ráadásul holnaptól mindenki ismerni fog engem.
Este Lucassal megkaptuk a jelvényt, amit a ruhánkra kellet tűznünk. És már este be kelltet állni a szolgálatra. Igazából engedélyezve volt a varázserő használata mivel az emberek nem nagyon járnak ki este, de ha mégis akkor szükség esetén ki tudjuk törölni az emlékezetüket.
 Lucassal leültünk a háztetőre. Ott legalább senki sem lát minket. Kábé egy órán át nem szóltunk egymáshoz, amikor egyszer csak Lucas megtörte a csendet.
- Bele gondoltál abba, hogy mi két éven át itt fogunk lenni és ezt csinálni? Te bírni fogod.
- Muszáj. Ha meg akarom másnak is menteni az életét.
- Te inkább csak visszahoztad. – Próbált viccelődni. De hirtelen vérszagra lettem figyelmes
- Te is érzed ezt? – Kérdezem, mire beleszagol a levegőbe és felpattan. Rám néz, majd egyszerre futunk a szag irányába. Átugráltunk egy pár fán, és amikor már láttuk, hogy mi történik leugrottunk egy fa mögé. Megfogta a kezemet, hogy úgy csináljon mintha mi csak egy enyelgő szerelmes emberpár lennénk. Befordultunk és ott ált két vámpír, akik kissé összeverekedtek egy ember lány véréért. Amikor észrevettek minket az egyik felénk futott. Hirtelen Lucas félre lökött és ki eresztette éles szemfogait mire a vámpír srác hátra hőkölt. De erre elkezdtek verekedni, míg a másik vámpír ezt az alkalmat kihasználva elkezdett közeledni a rémült csaj felé. Gyorsan oda futottam a lány fel és akkor láttam, hogy az a lány a folyosóról.
- Hagyd a barátnőmet. – Kiáltottam mire a vámpír rám mosolygott. Nem akartam még leleplezni, hogy mi is vagyok
- Ember- Mondta és közeledett ocsmány vámpír fogaival. Átöleltem a lányt mire ő kibontakozott az ölelésemből és fel ált és felpofozta a vámpírt mire az a döbbenettől majdnem sokkot kapott. És akkor jöttem rá, hogy egy félvérhez van szerencsém. Na, ez vicces.
- Mit merészelsz? – Mondta a vámpír és a lányt a kezénél fogva arrébb lökte. Na, erre én is felfigyeltem. Egy félvért bántott. Felálltam és rászegeztem a parfümös üvegcsémet. A vámpír először szerintem hülyének nézett, de aztán rájöhetett a tartalmára. A szentelt vízre.
- Vidd azt innen. – Morogta és hátrált.
- Mit akarsz a lánytól.
- Csak egy kis vért.
- Igyál állat vért. – Mondtam neki mérgesen
- De az nem királyi. – Morogta. – De úgy látszik, ma már nem iszok. De embervért még ihatok.
- Meg ne próbáld. – Mondta Lucas és oda futott hozzám ott hagyva a másik vámpírt. Engem is félre lökött így sikeresen hátra estem a csaj mellé. Lucas és a másik vámpír szintén verekedésbe kezdtek. És jött a másik vámpír is beszállt a verekedésben. Hárman egymás ellen.
- Szia, a nevem Liz. – Nyújtottam a kezem a csajnak.
- Az enyém Kiara. – Fogta meg a kezem és láttam a meglepődését az arcán. Rájött, hogy én is félvér vagyok. Rám nézett nagy szemeivel csodálkozva én meg rá mosolyogtam.
- Szerintem válasszuk szét őket. – Figyelmeztettem, hogy a hátunk mögött három vámpír éppen egymást ölik.
- Jó ötlet. – ugrott fel és a kezét a három vámpír felé tartotta. Én is követtem a lépéseit és már ketten álltunk egymás mellet és egy nagy robbanással szétválasztottuk őket. Mindhárman egyszerre estek a földre.  Lucas gyorsan felugrott és megkötözte a két vámpír kezét.
- Gyerünk az igazgatóba. – Mondta és szorosan húzta őket, akár mint a rabokat. Mi meg ketten lányok követtük őket.

Veronika

9. fejezet

Belöktem a nagy átlátszó üvegajtót. Mindenki el volt foglalva valamivel így nem nagyon törődtek azzal, hogy bejöttem. Levettem a kabátomat és ledobtam az egyik kanapéra. Körül néztem, hogy felmérjem a környezetemet. Dave videojátékozott Szonjával. Perry egy régi hintaszékbe ült a kandallónál. Sarah és Diana pedig együtt iszogatták borospohárból a vért. Lucas és a többieket nem láttam. Felmentem a falépcsőn megcsodálva a festményeket a családról. Mindenképen más és más évszázad stílusai láthatóak az öltözetükön. Lassan felértem a lépcsőn és bementem egy szobába ahol beszélgetést hallottam. Naná hogy ott voltak a hiányzó emberek khm kivételek. És az ágyba ott feküdt Bianka. Mellette pedig Kate nézelődött ki a fejéből idegesen. Láthatólag feszült volt a hangulat Vic és Lucas között. Beléptem és leültem Vic mellé egy reform stílusi székre. Ash Kimet karolta át ahogy Biankát nézték. Úgy nézett a barátnőjére, hogy a szívem szakadt meg. Kim próbálta felvidítani bátyát, de nem nagyon ment neki. Lucas pedig Kate ágyán ült. Amikor észrevett leszállt az ágyról és oda jött hozzám.

- Beszélnünk kell. – Mondta szinte suttogva

- Mond

- Négyszemközt. – Rá néztem Vic-re mire ő vállat vont.

- Jó. – Lucas leszaladt a lépcsőn én pedig utána. Komolyan ennek a családnak az a szokása, hogy mindenhova rohangálnak? Felkapta a kabátját és az enyémet is s a nagy sietség eközben átpasszolta a ruhát. Gyorsan felvettem majd ki mentünk. Kint lelassított és bevárt.

- Na, mond

- Tartozom, neked egyel.

- Oké

- Ezért veled megyek az Akadémiára

- Hogy mi?

- Mex tudom mit mondott neked. És igazat adok neki. De arra nem gondolt hogy ott egy félvér nincs biztonságban. Ezért veled megyek.

- Ez most egy vicc? Tartozol nekem egy szívességgel és nem is én döntöm el hogy mi legyen az.

- Őrülj hogy ezt megteszem neked.

- De én nem megyek oda. Ezt megmondtam Mexnek is és most neked is. Le van zárva

- Nem. Te elmész az Akadémiára és veled megyek, ez van lezárva. Készülj

>>>>>>>> 

Kinyitotta a csomagtartót bedobta a bőröndöket. Én beültem az anyós ülésre Lucas mellé. Vic meg a többiek a mögöttünk lévő kocsiba. A terv egyszerű volt.  Ők haza mennek Biankával én meg megyek az akadémiára Lucassal. El se tudom mondani milyen boldog, vagyok. Haha. Mex lesz a főnök ameddig Lucas velem lesz, és ki nem járjuk a 3. –at. A Sunset akadémián két tagozat van. Az esti és a nappali. Az éjjelibe voltak a vámpírok a nappaliba az emberek. A nagyapám mindig is meg akarta teremteni a békét az emberek és a vámpírok között. Hát fogalmam sincs, ez hogyan működik, ha így is külön épületbe van a két tagozat. Én az emberek közé megyek Lucas meg a vámpírok közé. De természetesen az iskolának más jelentkezési szempontoknak is meg kell felelni. Csak és kizárólag nemesi családok leszármazottjai lehetnek az iskolába. Ez a szabály mindkét tagozatra vonatkozott. És nem volt kivétel. Persze ez az Akadémia se az emberekről szólt. Hanem a vámpírokról. Inkább csak nekik volt egy iskola. Hogy meg tanulják uralni szomjukat. Természetesen nem tudták az ember diákok hogy léteznek a természetfeletti lények. Az éjjeliesekre is úgy tekintettek, mint saját magukra. De sokan nem tudták, hogy létezik egy harmadik tagozat is. Ezek voltunk mi félvérek. Mi is az emberek közé jártunk, de voltak óráink a másik tagozattal is. Általában minket neveztek azoknak, akikkel kivételeznek, és bármikor elengednek óráról. Na, mondjuk ebbe volt valami.

 Mivel a harmadig tagozatosak voltak az úgymond „uralkodó család sarjai”. De sokan nem tudják, hogy amikor őket megteremtette rájött, hogy ez a két nemzet előbb utóbb egymás ellen fordulnak. Ezért megteremttette Veronikát, a Tündért. Békeségben éltek, amíg Ádám kitalálta, hogy utódokat kéne nemzeni, ha fen, akarják tartani az uralkodói családot. Éva helyeselte, de Veronika, választás elé kényszerítette Ádámot, hogy válasszon közte és Éva között. Ádám Évát választotta és ekkor Veronika elszomorodott és tudta, hogy ő nem tarthatja fent az erejét ezért istenhez fordult. Isten megsajnálta és ezért egy átkot szabott ki. Az volt az átok hogy ha egy vámpír és ember párnak három gyermeke születik akkor az egyik legyen ember a másik vámpír a harmadik pedig a kettőnek a keveréke. Vagyis mindkét erőnek a felét birtokolja. Ők voltak a tündérek. De viszont ez az átok a tündérekre is vonatkozott. Ez az jelentette, hogy ha két tündérnek születik három gyermeke, akkor az egyik szintén vámpír és az ember de a harmadik mind a három erővel rendelkezik százszázalékosan. Tehát ők mind a három genetikai csoportot képviselték. Vagyis ők voltak a félvérek. A világ leghatalmasabb uralkodó család sarjai.

Félvér

8. rész

Mindannyian meghökkenten néztük, amikor kétségbeesetten leteszi a lányt a kanapára és oda hajol hozzá. Sírt. Talán ő is tudta, hogy mi baja van. Max oda futott és megszorította Kate kezét. Lucas térdre esett. Én ezt nem bírom nézni. Oda rohantam a lányhoz félre lökve Mexet és a lánynak a szívére helyeztem a kezem. Nem dobogott. Hogy is dobogna hisz halott te jó isten. De ahogy koncentráltam mintha valami melegséget éreztem volna. És a szíve… megdobbant. Úristen ez nem lehet. Kate elkezdett lélegezni és könnycseppek gördültek végig arcán. Lucas felemelte a fejét és azonnal átölelte a testvérét. Majd ahogy ő is meghallotta a szívverését ránézett a testvérére. Majd a lány kinyitotta a szemét. És nem vörös volt, hanem barna. Visszaváltoztattam emberré egy vámpírt. Ez hogy lehet? Lucas felém nézett.

- Nem tudom, hogy csináltad, de köszönöm.

- Szívesen. – Motyogtam. – De ugye tudod, hogy ember lett.

- Tudom. – Erre a többiek csodálkozva néztek. Alig hittek a fülüknek. De Lucas. Még nem is mérges hogy a testvére ember. Érdekes. Maxire esett a pillantásom, aki csak nézett ki a fejéből. Megérezhette, ahogy nézem, mert találkozott a pillantásunk. Jelzett a szemeivel és ki ment az ajtón. A többiek szinte nem is vették észre, mert lekötötte őket Kate állapota. Vártam még egy kicsit majd utána mentem. Éreztem a hátamon Lucas pillantását. Hátra fordultam és szeméből össze zavaradottságot olvastam ki. De nem értem rá a gondolatait fürkészni. Elfordítottam a fejem és az üvegajtó felé vettem az irányt. Maxie kint állt háttal nekem. Hosszú barna kabátját meglobogtatta a szél. Felé lépkedve a hó ropogott a csizmám alatt. Hirtelen elindult. Aha, szóval személyeset akart mondani. Amit a többiek nem tudhatnak. Vagyis inkább Lucas. Az erdőbe vezetett. A táj egyszerre gyönyörű és félelmetes is volt. Egyre hidegebb volt, de nem érdekelt. Majd hirtelen Lucas felugrott az egyik fára. Követtem.  Ahogy felértem és körbe pillantottam elállt a szavam. Az egész táj szürkébe és fehérbe burkolózott.

 

Leült egy vastag faágra. Én is követtem. Szembe ültünk egymással. És végre láthattuk egymást úgy hogy senki sem akadályozott meg. A szemébe néztem és hirtelen elém tárult egy csomó érzelmet. Hirtelen magához húzott és átölelt.

- Azt hittem meghaltál. – Mondta elfojtott sírással.

- Maxie hogy gondolod ezt. Nem hagynálak itt téged soha.

- Na, jó figyelj rám. Igaz hogy erősebb vagy. Sokkal erősebb.

- Igen. Mért? – Mintha meg se hallotta volna…

- Igaz hogy ki maradt neked 20 év?

- Igen, de mért kérdezed, talán tudsz valamit?

- Nem. – a távolba meredt kissé aggasztó tekintettel.

- Mi a baj? Maxie mi van?

- El kell menned nagyapához. – Erre teljesen meglepődtem és egyből ellenkeztem volna de Mex bele tovább beszélt. – Be kell iratkoznod a Sunset akadémiára. Hogy meg tanuld használni az erődet.

- Mex én nem megyek vámpírok közé. – Ha Mexet nem ismerném, eléggé akkor most az hinném, hogy meg fog sértődni. De nem. Mex felnevetett.

- Most is ott vagy. Ráadás velem.

- De ez más. Te engem sose bántanál.

- Ez igaz, de ők sem. Különben is ott van az igazgató és az erőd is.

- Mex érted bármit megtennék, de ez még nekem is nagy kérés. – Felálltam és a szemébe néztem. A szemébe szomorúság látszott, de nem fogok bele menni.

- Emlékszel, amikor megígértük egymásnak 13 éve, hogy bármi is lesz, mi mindig ott leszünk egymásnak. Erre. – Nevetett fel kínosan. – Én Vámpír te meg Tündér. Akkor is elhagytál. Te mindig a nehezebb utat választottad. Teljesen ugyan olyan, vagy mint voltál.

- Van, ami sosem változik Mex. – Majd leugrottam a fáról egyenesen a hóba. Majd gyorsan visszaindultam a házba könnyes szemmel. Mex nem jött utánam. Elutasítottam. És ezzel saját magamat is valahol. De én sosem akarok az lenni, mint ő. Soha de soha. Inkább haljak meg.

 Hisz a vámpírok ember bőrbe bújt szörnyetegek.  Az éjszaka sötét szüleményei. Megtévesztettnek a szerelmed testével és beszélhetnek a nővéred hangján. Mondhatnak neked édes bókokat. De ők nem akarnak mást tőled csak a piros forró véredet. És ez sose lesz másképp. Még ha az illető az édes tiszta vérű bátyád. És te is közülük való vagy. Ha félvér vagy. 

Ellenségek

7. fejezet

  Kinyitottam az ajtót majd besétáltam. Levágtam a cuccomat majd becsuktam Ash után az ajtót. Kim lépteit halottam a folyosóról, majd amikor meglátott engem és Asht akkor oda jött gyorsan hozzám.
- Mi történt? – Egyszerűen nem volt erőm szólni.
- Kettesben elmondom. – Mondta Ash. Vic rohanását halottam. Biztos meghallotta a zokogásomat. Jó a hallása.
- Mi történt? – Végigmért majd Ash-on meg ált a szeme, ahogy engem átkarolt. – Te bántódtad?
- Nem! – Mondta nyugodtan. – Vic kísérd fel a szobába. Kim beszélnem kell veled. – Mondta Ash lassan.
- Jó
Vic felvitt a szobába lefektetett az ágyra majd leült mellém. Megkérdezte mi bajom én meg elmeséltem zokogás közben az egész történetet. Ő is meglepődött. Csend telepedett a szobába. Csak néztünk ki a fejünkből. Vic átkarolt én meg a vállára fektettem a fejemet.
  A könnyeim, lassan de elfogytak. Erőt vettem magamon majd felálltam.  Vic rám nézett fájdalmasan. Annyi mindenen keresztülmentünk a tanév eleje óta. Elindultam a lépcső felé. Nyikorgott így meghalhatták a többiek, hogy jövök. A nappaliban voltak. Még Kim is csöndbe ült, ahogy Ash átkarolta a vállát. Néztem rá hogy lehet hogy azt a lányt akit a legrégebb óta ismerek azt így össze törve látom. És hirtelen beugrott. Kim öccse a húga és a barátja is az diákok között volt. Erre még nem is gondoltam. Kim-nek már csak Ash van és fordítva is így van. Iris felém nézett. Ki sírt szemekkel Iris felém nézett. Előre féltem, de nem tudtam mitől.
- Liza ugye tudod… hogy… apa és anya… itt szintén elsírta magát. Én bennem a felismerés sokként ért. Meghalt körülöttünk mindenki. Az emberek ki irtották a fajtánkat. És én nem tehettem semmit. A harag a szívemet betöltötte és valami furcsa történt velem. Mintha a szívem megkeményedett volna és csak a bosszú járna a fejemben. Bizsergést éreztem a kezemben felemeltem, hogy megnézzem mi az és elcsodálkoztam. Egy gömb volt a kezemben. Úgy égett, mint a tűz. Talán egy tűz varázs. De mitől lehet. Erről olvastam valamit, de már nem emlékszem pontosan. Ahogy elmélkedtem és nézegettem a kis lángoló gömböt a többiek is rám figyeltek. Kim vörös szemekkel nézett majd eltátotta a száját. Ash-t megbökte, aki gondolkozásából felébredve kissé zavaros gondolatokkal felém nézett. Ő is megdöbbent. De Iris. Csillogó szemeivel először rám majd a kis gömböcskére nézett. Felállt és közelebb jött.
- Vic. – Ordított fel a nővérem mire ő megjelent. A lépcsőn könnyedén lejött. Mindannyian rá néztek Először nem értette majd megakadt a szeme rajta. Eltátotta a száját.
- Aszta
- Mi van? Néztem kérdőn felé mire bele kezdett.
- Nem mondott a tanár valamit neked. Valami furcsát? Valami különöset? – Gondolkoztam. Visszapörgettem az eseményeket a fejemben. Mintha egy DVD-t néztem volna, ahogy megnyomom a visszafelé gombot. Majd végig néztem az összes eseményt és egy dolgon megakadtam. Igen. Vagy ez, vagy semmi. Elkezdtem mondani a tanár úr szavait.
- Mielőtt ez bekövetkezne, kérnék egy szívességet. Hozzátok össze újból a tündéreket. Légy szíves próbáld meg. Ígérd meg kérlek, hogy legalább csak megpróbálod.
 A többiek furán néztek rám. Hu, valami rosszat mondtam. Vic vett egy levegőt.
- A tanár hangján beszéltél.
- Mi van? – Néztem rá furán. Hallottam a hangomat és normális volt. A szám elé kaptam a kezemet. – Mi történik velem? – Mondtam kétségbe esetten. Hirtelen fura érzésem támadt. Mintha valahol máshol lennék. A többiek elhalványultak körülöttem minden. És előjött egy másik hely. Havas volt minden és fújta a szél a szemembe a havat. Én ösztönösen átöleltem magam hogy ne fázzak. De nem fáztam. A hó vakító volt. Mintha vérfoltok voltak a havon. Biztos egy állat vére. De láttam valamit a sűrű havazásban. Egy embert. Megpróbáltam futni de nem tudtam haladni. Jó talán máshogy. Talán ez egy álom. Akkor bármi lehetséges nem? Hirtelen elkezdtem koncentrálni a mozgó alakra. És sikerült suhantam. Egyre tisztában láttam mindent. Majd amikor megálltam egy lányt láttam. Alig bírta vonszolni magát. Vérzett. Mindenhol sebes volt. Megpróbáltam oda menni, de nem ment. Nem hiszem el. De amikor felnézett meg láttam az arcát. Bianka!
Hirtelen minden elsötétedett előttem. Kapálóztam, hogy elkapjam a valaha volt legjobb barátnőmet. Sikítottam a nevét, de elhalványult. Majd újból a Londoni lakásban találtam magamat. Ash és Vic fogta a kezem Iris meg a lábamat szorította le a lábam. Ezek mit csinálnak?
 - Bianka bajban van. – Mondtam hisztérikusan kissé. A többiek nem engedtek el továbbra sem. Mi van ezekkel? – Vic kérlek szépen, hogy ereszd el a kezem. Ash te főleg. Nővérkém régen én kapaszkodtam a lábadba, ha elmentél, hazulról de látom ez megváltozott. - Hirtelen mindenki elengedett. Remek. Vic rám nézett.
 - Megváltozott a szemed színe és kapálóztál meg minden.
- Tudom. Annál a ragyogásnál volt valami. Azóta különös erőm van. Látok egyes dolgokat, amíg igazak. Még nem tudom, hogy kell irányíttatni, de azt, tudom, hogy most Bianka megsebesült és Északon van. – Erre mindenki felkapta a fejét.
- Elment? Oda? – Kapta fel a fejét Ash
- Igen. Ráadásul sebesült. Meg fog halni. Oda kell mennünk.
- Indulunk. Készüljetek. – Jelentette ki Iris.
- Nem. – Mondtuk mind a négyen egyszerre. – Te nem jöhetsz oda. – Mondtam
- De kell valaki, aki segít.
- Iris te nem tudsz segíteni. Egyedül, aki tud az Liz. És ez a mi feladatunk. Meg kell mentenünk Biankát. Kérlek Iris. Nem úsznád meg épp bőrrel. – Mondta Kim.
- De hát ti fiatalok vagytok.
- Iris három év van közöttünk. Mi megyünk. Te maradsz. Ha történne valami, akkor valakinek még kell lennie. Kérlek. – Könyörögtem
- Jól van. – Alig hittem el, amit mondott. – De siessetek aztán. – Próbált mosolyogni, de nem ment neki. Átöleltem és utána rá néztem. – Sietünk
 

-A kocsiban ülve olyan volt mintha be lennék zárva valami ketrecbe. Ráadásul az üveg. Jaja istenem. Az utat lassan sikerült megtennünk mivel minden órában negáltunk hányni. De azokon az utakon ahol nem volt senki természetesen varázslatos gyorsaság tettük meg. Én Kimmel hátul ültem. Ash vezetett Vic pedig élvezte a beszűrődő napfényt. Én megpróbáltam jogával Biankára összpontosítani, de nem nagyon ment, hisz Ah és Kim összesiették erejüket és olyan gyorsan mentünk, hogy 5 óra alatt oda értünk. A nagy hónapba nem tudtunk tovább menni kocsival így megfogtuk a marha nehéz felszerelésünket és palackokkal a kezünkben elindultunk a hegyekbe. És bekövetkezett, amitől féltem. Oda értünk ahol voltam túlvilági állapotomban. Vérnyomok mindenhol. És farkasok. De jó. Fogtam egy nyilat a kezembe és készenlétbe helyeztem hátha támadni akarnak. Szerencsére nem volt rá szükségünk. De így is hogy nem voltunk a támadástól veszélyben a hideg így is lelásította az erőnket. Majd megláttuk a luxus házat. 

Nagy levegőt vettünk és mindannyian felemeltük a kezünket. Felnéztünk az ég felé és robbanásokkal jeleztünk, hogy itt vagyunk majd átalakultunk mi is. Vic fülelt majd szólt. Hirtelen minden megváltozott. A tél eltűnt a ház körül és a fakó nyár vette át az uralmat.
- Lucas. – Morogtam magamban.
- Majd hirtelen megjelent előttem. Olyan volt amilyenre emlékeztem. Fekete haj, vörös szemek, fakó bőr.

- Mit kerestek itt. – Morogta leginkább nekem.

- Itt van Bianka.

- Honnan veszed ezt, marhaságot. Hirtelen megint láttam azt a jelenetet magam előtt. És láttam, ahogy az egész eseményt. Hirtelen úgy éreztem, hogy a tekintetemmel megtudom neki mutatni. Egy próbát megér. Felé léptem mire ő megmerevedett. Bele néztem a szemébe. Ő neki is elfehéredett a szeme egypár perc után úgy elfáradtam, hogy az szinte fájt. Elbillentettem a fejem.

- Új erőd van. - Mondta szinte hörgő hangon.

- Tudom. Kérjük vissza Biankát és nem lesz harc.

- Harc. – Nevetett fel. – Te meg a kis bandád szerinted tudna harcolni velünk? Komolyan Liz megnevettetsz. Komolyan elhozol egy bandát, akikkel mind volt viszonyod. És szintén megtámadod az exeidet. Exek háborúja. A lány, aki a pasijaival harcol. – Na, jó itt túlment a határon. Teljes erőmből felpofoztam. De olyan erősre sikeredett, hogy elterült. Hirtelen felpattant és rám vicsorított. Fogai kivillantak és rám meredt. Azt hittem ott lesz végem, de hirtelen elvonta valami a figyelmét.

 Egy másik fiú. A testvére. Egy nyúllal a kezében állt ott.  Döbbenten gondolkozott a látottakon. Majd amikor átgondolta a történteket megszólalt.

- Ööö izé hoztam egy nyuszit. Egyet már megettem, ha nem baj.

- Jaj Mex. Mondtam neked, hogy én nem diétázom. Itt a vacsora mutatott felénk.

- Ne már. De én nem akarom őket bántani. Liz olyan sokat tett értünk meg érted is.

- Nem akarok rá nagyon emlékezni. Jól van, haza engedjünk a kis csajt. Egy feltétellel. Ha itt maradtok egy teljes hónapig úgy, hogy segítetek nekünk kaját fogni.

- Rendben. – Mondtam

- Amúgy Kim hogy van a húgod. Még mindig szomorú, mert elhagytam. – Kim sírva elrohant én majdnem elfutottam, de az utolsó szavát még meghallottam Lucas-nak. – Na, mi van. Érzékeny lett a legkeményebb.

- Meghalt te hülye. – majd Kim után rohantam.

Kim egy fa tövébe ült és nézett ki a fejéből. Megálltam előtte és néztem le rá. Nem szólt. Leültem mellé és nekidőltem a fal másik oldalának.

- Én nekem egyet kell értenem azzal, hogy én ezt, megérdemlem.

- Ilyet senki se érdemel.

- Nézd nem. Én mindig is más voltam, mint a többiek.

- A magabiztos, keményszívű, minden srácnak kedvenc csaja… Erre gondolsz?

- Nem. Mert én nem ezt az életet akartam. Csak volt egy fiú. De ez hosszú.

- Hah, hidd, el van időm. Épp egy olyan területen vagyunk, ahol bármikor megölhetnek, nem nagyon van kedvem visszamenni. – Mondtam kissé ingerülten.

- Volt egy srác, aki tetszett. Még csak gyerek voltam. Ő is szeretett, de nem szabadott volna. Mert különböztünk, és mert megcsalt. Én meg akartam bosszulni és megkértem egy közös ismerőst, hogy féltékennyé tegyem. Láttam, hogy fáj neki. De jött egy másik csaj. Nem bántam. De maradt ez az énem, aki mindenkivel flörtöl, de senki se kell neki. De nem értem mért pont neked mondom el ezt. – Nevetett fel kínosan.

- Figyelj, tudom, hogy nem bírsz valamiért, de azért örülök, hogy ez elmondtad nekem.

- Én is. – Húzta mosolyra a száját majd felállt és elsuhant. A szél lánya gondoltam magamban majd felálltam és besétáltam az erdőbe. Meg akartam keresni Max-et. Hát nem őt találtam meg.

Kate ált velem szembe. Mex és Lucas húga. Szuper. Tiszta vér volt a szája. Előbb evett. Biztos Mex nyulát.

- De jó téged újból itt látni.

- Neked is, szia. Hogy vagy?

- Köszönöm kérdésed jól. De te mért vagy itt?

- Biankáért jöttünk.

- Honnan tudod, hogy itt van? - Csodálkozott

- Erősebb vagyok, mint voltam.

- O hát ez remek. Megmutatod?

- Persze. Csak add a kezed. – Kate félénken odaadta a kezét. Én becsuktam a szemem és rá koncentráltam. Szörnyű dolgokat láttam. Halott állatok mindenhol. Vér stb. Elengedtem a kezét és bele néztem a szemébe.

- Vigyázz magadra kislány. A sok áldozat miatt bűnhődnöd kell.  – Mondtam földön kívüli hangon. Kate hátrált én meg abba hagytam, mert nem akartam tovább ijesztgetni. Még nekem is sok volt az új erőm nem hogy másnak.

- Uram atyám

- Mondtam – Mosolyodtam el.

- Jó csak hagyjál békén - majd elfutott. Én is elindultam a házba

Benyitottam a ház ajtaján és átjárt a meleg levegő. Hiába mindennek a vámpírok is fáznak. A többiek lent a nappaliba ültek szorongva. Ott volt még egy pár vámpír. Sarah az emo lány. Ő egy kicsit más volt, mint a többiek. Dave aki el volt foglalva barátnőjével és húgával. Perry-vel és Szonjával. És persze Diana gyönyörű szépségével ült az ablakban. Mex éppen a fürdőből jött ki már tiszta szájjal. Lucas és Kate-t nem láttam egyedül. És Biankát. Már majdnem megkérdeztem, hogy hol van mire Lucas berontott a ház ajtaján karjaiban Kate-l. Tiszta sebesült volt mindenhol. Hogy lehet egy vámpír sebesült? És akkor bevillant egy kép. Egy kulacsot fogdos a kezében megszagoltatta és akkor eszembe jutott. Szentelt víz. Még Bianka hagyhatta el út közben. Kate meg nagyon szomjas lehetett.

- Ki tette ezt? – Ordibálta Lucas. 

Könnyek közepette

6.fejezet

Könnyek közepette

  Amikor haza mentünk és Iris-nek mondtam a dolgokat nagyon meglepődött. De még akkor se bízott meg teljesen Ash-ban. Vic, Kim meg én leültünk az újságokat kutatni, hogy vajon mi történhetett Iris pedig Vacsorát főzött. Minden cikket átolvastam még a divatcikkeket. Jó lesz tudni, hogy miben nem keltünk feltűnést. De semmi változás nem volt. Átfutottam az oldalakat a házassági hírektől kezdve a pletyka rovatokig. Semmi, semmi és a nagy semmi. Egy sóhaj közepette felálltam és letettem az újságokat a dohányzó asztalra.

Ki mentem az udvara sétálgatni. Nem lehet az, hogy semmi se változott húsz év alatt. Még a stílus se. Csak arra tudtam gondolni, hogy az időszámlálással lehet valami hisz Januárba nem hidegnek kéne lenni? Igen ez lesz az. Amikor ez az egész lehetett akkor volt az a vihar. De mért láttam Asht? Ez még mindig megoldatlan ügy. Be kéne mennem a városba utána járnom ennek. Csak van, valaki tudja mi ez. Meg van, a töri tanár. Hát persze hogy ez mér nem jutott eszembe. Ki vettem a zsebemből a régi gombokkal ellátott telefonom és hívtam a tanárt. Csssss… Csssss…Csssss. Semmi. Hm, akkor meg keresem. Még jó hogy mindenkinek meg van az elérhetősége. Bementem a házba felkaptam a táskámat majd egy gyors sziasztok-al ki siettem az utcára. Már kezdett sötétedni, de nem nagyon zavart. Elég csönd volt ahhoz képest, hogy még csak öt óra van. A magas sarkúm kopogása vízhangzott az utcákban. A szél a hajamat dobálta a levegőben. Olyan egyedül éreztem magam. Megszorítottam a táskámat és befordultam az utolsó sarkon. Már távolról láttam a zöld házat a háztömbök között elrejtve. Mi tagadás jó a szemem ez van. Felsétáltam a lépcsőn és megnyomtam a csengőt. Halottam a csengőnek a vízhangját a házból. Semmi. Megint megnyomtam és megint semmi. Harmadszorra se volt válasz ezért elindultam mire kis nyikorgással ki nyílott a ház. Egy öregember sétált rajta ki. Rám nézett öreg szemeivel. Olyan ismerős volt nagyon hasonlított Imre bácsira. Talán ő az apukája.- Elnézést ön ismeri Varga Imre bácsit. – Mondtam félénken.- Ki keresi? – Mondta a bácsi hangosan. Biztos rosszul hall.- Az egyik diákja. – Elkerekedett a szeme majd végig mért.- Az lehetetlen. Az nem lehet. – Rázta a fejét zavarodottan.- Kérem, hívja ide a tanár urat. Szeretnék valamit tőle kérdezni.- Te nem… - Itt elharapta, amit mondani akart. Egy kicsit gondolkozott majd beeresztett az ajtón. Óvatosan bementem. Félelmetes ez az ember. Becsukta az ajtót és előre ment én meg követtem. Bevezetett egy szobába ahol volt két kanapé.- Üljön le Liza kis asszony. – Ez az ember honnan tudja a nevemet. És tudattusolt bennem hogy mi történt és hátra ugrottam. Nem lehet- Tanár úr ön az?- Én vagyok az bizony. Megöregedtem kicsit a katasztrófa óta.- Milyen katasztrófa. – Néztem furán.- Üljön le légy szíves. – Mutatott a kanapéra. Óvatosan leültem és figyeltem a tanárom minden mozdulatát. – Gondolom, keresed a túlélőket a kis baleset óta- Nem. Vagyis tessék? Milyen baleset? Valakinek baja esett. – Kérdeztem ijedten.- Hogy valakinek baja esett e? Na, ne nevetessen. Mindenki – Ekkor hirtelen meg ált és erőt vett magán. – Tehát mindenki meghalt. – A lélegzetem meg állt. Hirtelen minden forogni kezdett, de erőt vettem magamon. Könnyek szöktek a szemembe. Valahogy nem kételkedtem abban, amit mondott a túlságosan is idős tanárom. Rá néztem.- Mi történt. – Mondtam és elsírtam magam.A tanár elmesélte, hogy amikor ugrottunk akkor meglátott minket egy katonai repülő utasa és mivel olyan magasból senki se ugrik. Főleg ilyen sokan. És meglátták, hogy egyesek varázsoltak és elkezdtek ránk lövöldözni. A tanárok előbb ugrottak és őket nem vették észre. Köztük volt a tanár úr is. Én meg elmondtam, hogy még Vic és Ash is túlélte. Ja és még azt is megtudtam, hogy az a csoport nem a mi csoportunk volt a városban. Milyen jó tudni- De tanár úr körülöttünk minden változott csak mi nem. Ez hogy lehet?- Azt már nem tudom. De ti vagytok a mi generációnk utolsó rétege. Én hamarosan meghalok. A történelemből ki leszünk törölve, ha nem tesztek valamit. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan be fog következni. De hát látod kislányom. De többet nem tudok tenni érted és már későre jár. Kéne indulnod.- Persze tanár úr. Viszont látásra. – Majd elindultam az ajtó felé mire utánam szólt.- Várj egy kicsit. Itt ez a könyv – Bele nyomott egy óriási és régi könyvet a kezembe – Ebbe minden benne van, ha valamire szükség lesz. Én számomra befejeződött a sors. Te voltál az utolsó feladat. – értetlenül néztem rá, de ő csak legyintett – Majd ha ezt a könyvet elolvasod megérted, de most elbúcsúzok tőled örökre, de mielőtt ez bekövetkezne, kérnék egy szívességet. Hozzátok össze újból a tündéreket. Légy szíves próbáld meg. Ígérd meg kérlek, hogy legalább csak megpróbálod.- Megígérem, de még messze van a vég tanár úr – erre elmosolyodott és hirtelen ragyogás töltötte be a szobát. Vakító volt, nem lehetett semmit se látni. Amikor vége lett sehol se volt a tanár úr. Lenéztem és egy rózsa volt ott ahol állt. Megértettem. Ki gördült egy könnycsepp a szememből és végig futott az arcomon felemeltem a rózsát és kimentem a házból. A könyvet bele tettem a táskámba és futottam. A kezembe a rózsával. A kihalt utcákon itt-ott bele léptem egy nagyobb pocsolyába, de nem érdekelt. A cipőm továbbra is kopogott. Hirtelen halok egy reccsenést, és bumm, ki törött a cipőm sarka. Nagy zuhanással estem a földre. A rózsa volt az első amit ellenőriztem. Épségben volt. Levettem a cipőmet és elhajítottam. Mezítláb legalább kényelmesebb lesz. A térdem sajgott a lábam vérzett mivel beleléptem különféle szilánkokba, amik vagy bele álltak a talpamba vagy meg karcolták de hirtelen megláttam a célomat a temetőt. Kerestem egy eldugott helyet és elültettem a virágot. Keresztet vetettem. Majd ki tudja mennyi ideig sírdogáltam az esőbe. Visszafelé bandukolva elhaladtam egy csomókávézó előtt, de észre se vették, hogy egy szakadt ruhás lány csupa véresen mezítláb gyalogol az úton. Hát jó. De hirtelen valaki a nevemet kiabálta. Megálltam és megpördültem a tengelyem körül Ash volt az.- Mi történt. – Kérdezte aggódóan.- A többiek. – Szipogtam – meghaltak- Te jó ég. – Ölelt át szorosan.