Félvér

8. rész

Mindannyian meghökkenten néztük, amikor kétségbeesetten leteszi a lányt a kanapára és oda hajol hozzá. Sírt. Talán ő is tudta, hogy mi baja van. Max oda futott és megszorította Kate kezét. Lucas térdre esett. Én ezt nem bírom nézni. Oda rohantam a lányhoz félre lökve Mexet és a lánynak a szívére helyeztem a kezem. Nem dobogott. Hogy is dobogna hisz halott te jó isten. De ahogy koncentráltam mintha valami melegséget éreztem volna. És a szíve… megdobbant. Úristen ez nem lehet. Kate elkezdett lélegezni és könnycseppek gördültek végig arcán. Lucas felemelte a fejét és azonnal átölelte a testvérét. Majd ahogy ő is meghallotta a szívverését ránézett a testvérére. Majd a lány kinyitotta a szemét. És nem vörös volt, hanem barna. Visszaváltoztattam emberré egy vámpírt. Ez hogy lehet? Lucas felém nézett.

- Nem tudom, hogy csináltad, de köszönöm.

- Szívesen. – Motyogtam. – De ugye tudod, hogy ember lett.

- Tudom. – Erre a többiek csodálkozva néztek. Alig hittek a fülüknek. De Lucas. Még nem is mérges hogy a testvére ember. Érdekes. Maxire esett a pillantásom, aki csak nézett ki a fejéből. Megérezhette, ahogy nézem, mert találkozott a pillantásunk. Jelzett a szemeivel és ki ment az ajtón. A többiek szinte nem is vették észre, mert lekötötte őket Kate állapota. Vártam még egy kicsit majd utána mentem. Éreztem a hátamon Lucas pillantását. Hátra fordultam és szeméből össze zavaradottságot olvastam ki. De nem értem rá a gondolatait fürkészni. Elfordítottam a fejem és az üvegajtó felé vettem az irányt. Maxie kint állt háttal nekem. Hosszú barna kabátját meglobogtatta a szél. Felé lépkedve a hó ropogott a csizmám alatt. Hirtelen elindult. Aha, szóval személyeset akart mondani. Amit a többiek nem tudhatnak. Vagyis inkább Lucas. Az erdőbe vezetett. A táj egyszerre gyönyörű és félelmetes is volt. Egyre hidegebb volt, de nem érdekelt. Majd hirtelen Lucas felugrott az egyik fára. Követtem.  Ahogy felértem és körbe pillantottam elállt a szavam. Az egész táj szürkébe és fehérbe burkolózott.

 

Leült egy vastag faágra. Én is követtem. Szembe ültünk egymással. És végre láthattuk egymást úgy hogy senki sem akadályozott meg. A szemébe néztem és hirtelen elém tárult egy csomó érzelmet. Hirtelen magához húzott és átölelt.

- Azt hittem meghaltál. – Mondta elfojtott sírással.

- Maxie hogy gondolod ezt. Nem hagynálak itt téged soha.

- Na, jó figyelj rám. Igaz hogy erősebb vagy. Sokkal erősebb.

- Igen. Mért? – Mintha meg se hallotta volna…

- Igaz hogy ki maradt neked 20 év?

- Igen, de mért kérdezed, talán tudsz valamit?

- Nem. – a távolba meredt kissé aggasztó tekintettel.

- Mi a baj? Maxie mi van?

- El kell menned nagyapához. – Erre teljesen meglepődtem és egyből ellenkeztem volna de Mex bele tovább beszélt. – Be kell iratkoznod a Sunset akadémiára. Hogy meg tanuld használni az erődet.

- Mex én nem megyek vámpírok közé. – Ha Mexet nem ismerném, eléggé akkor most az hinném, hogy meg fog sértődni. De nem. Mex felnevetett.

- Most is ott vagy. Ráadás velem.

- De ez más. Te engem sose bántanál.

- Ez igaz, de ők sem. Különben is ott van az igazgató és az erőd is.

- Mex érted bármit megtennék, de ez még nekem is nagy kérés. – Felálltam és a szemébe néztem. A szemébe szomorúság látszott, de nem fogok bele menni.

- Emlékszel, amikor megígértük egymásnak 13 éve, hogy bármi is lesz, mi mindig ott leszünk egymásnak. Erre. – Nevetett fel kínosan. – Én Vámpír te meg Tündér. Akkor is elhagytál. Te mindig a nehezebb utat választottad. Teljesen ugyan olyan, vagy mint voltál.

- Van, ami sosem változik Mex. – Majd leugrottam a fáról egyenesen a hóba. Majd gyorsan visszaindultam a házba könnyes szemmel. Mex nem jött utánam. Elutasítottam. És ezzel saját magamat is valahol. De én sosem akarok az lenni, mint ő. Soha de soha. Inkább haljak meg.

 Hisz a vámpírok ember bőrbe bújt szörnyetegek.  Az éjszaka sötét szüleményei. Megtévesztettnek a szerelmed testével és beszélhetnek a nővéred hangján. Mondhatnak neked édes bókokat. De ők nem akarnak mást tőled csak a piros forró véredet. És ez sose lesz másképp. Még ha az illető az édes tiszta vérű bátyád. És te is közülük való vagy. Ha félvér vagy. 

Ellenségek

7. fejezet

  Kinyitottam az ajtót majd besétáltam. Levágtam a cuccomat majd becsuktam Ash után az ajtót. Kim lépteit halottam a folyosóról, majd amikor meglátott engem és Asht akkor oda jött gyorsan hozzám.
- Mi történt? – Egyszerűen nem volt erőm szólni.
- Kettesben elmondom. – Mondta Ash. Vic rohanását halottam. Biztos meghallotta a zokogásomat. Jó a hallása.
- Mi történt? – Végigmért majd Ash-on meg ált a szeme, ahogy engem átkarolt. – Te bántódtad?
- Nem! – Mondta nyugodtan. – Vic kísérd fel a szobába. Kim beszélnem kell veled. – Mondta Ash lassan.
- Jó
Vic felvitt a szobába lefektetett az ágyra majd leült mellém. Megkérdezte mi bajom én meg elmeséltem zokogás közben az egész történetet. Ő is meglepődött. Csend telepedett a szobába. Csak néztünk ki a fejünkből. Vic átkarolt én meg a vállára fektettem a fejemet.
  A könnyeim, lassan de elfogytak. Erőt vettem magamon majd felálltam.  Vic rám nézett fájdalmasan. Annyi mindenen keresztülmentünk a tanév eleje óta. Elindultam a lépcső felé. Nyikorgott így meghalhatták a többiek, hogy jövök. A nappaliban voltak. Még Kim is csöndbe ült, ahogy Ash átkarolta a vállát. Néztem rá hogy lehet hogy azt a lányt akit a legrégebb óta ismerek azt így össze törve látom. És hirtelen beugrott. Kim öccse a húga és a barátja is az diákok között volt. Erre még nem is gondoltam. Kim-nek már csak Ash van és fordítva is így van. Iris felém nézett. Ki sírt szemekkel Iris felém nézett. Előre féltem, de nem tudtam mitől.
- Liza ugye tudod… hogy… apa és anya… itt szintén elsírta magát. Én bennem a felismerés sokként ért. Meghalt körülöttünk mindenki. Az emberek ki irtották a fajtánkat. És én nem tehettem semmit. A harag a szívemet betöltötte és valami furcsa történt velem. Mintha a szívem megkeményedett volna és csak a bosszú járna a fejemben. Bizsergést éreztem a kezemben felemeltem, hogy megnézzem mi az és elcsodálkoztam. Egy gömb volt a kezemben. Úgy égett, mint a tűz. Talán egy tűz varázs. De mitől lehet. Erről olvastam valamit, de már nem emlékszem pontosan. Ahogy elmélkedtem és nézegettem a kis lángoló gömböt a többiek is rám figyeltek. Kim vörös szemekkel nézett majd eltátotta a száját. Ash-t megbökte, aki gondolkozásából felébredve kissé zavaros gondolatokkal felém nézett. Ő is megdöbbent. De Iris. Csillogó szemeivel először rám majd a kis gömböcskére nézett. Felállt és közelebb jött.
- Vic. – Ordított fel a nővérem mire ő megjelent. A lépcsőn könnyedén lejött. Mindannyian rá néztek Először nem értette majd megakadt a szeme rajta. Eltátotta a száját.
- Aszta
- Mi van? Néztem kérdőn felé mire bele kezdett.
- Nem mondott a tanár valamit neked. Valami furcsát? Valami különöset? – Gondolkoztam. Visszapörgettem az eseményeket a fejemben. Mintha egy DVD-t néztem volna, ahogy megnyomom a visszafelé gombot. Majd végig néztem az összes eseményt és egy dolgon megakadtam. Igen. Vagy ez, vagy semmi. Elkezdtem mondani a tanár úr szavait.
- Mielőtt ez bekövetkezne, kérnék egy szívességet. Hozzátok össze újból a tündéreket. Légy szíves próbáld meg. Ígérd meg kérlek, hogy legalább csak megpróbálod.
 A többiek furán néztek rám. Hu, valami rosszat mondtam. Vic vett egy levegőt.
- A tanár hangján beszéltél.
- Mi van? – Néztem rá furán. Hallottam a hangomat és normális volt. A szám elé kaptam a kezemet. – Mi történik velem? – Mondtam kétségbe esetten. Hirtelen fura érzésem támadt. Mintha valahol máshol lennék. A többiek elhalványultak körülöttem minden. És előjött egy másik hely. Havas volt minden és fújta a szél a szemembe a havat. Én ösztönösen átöleltem magam hogy ne fázzak. De nem fáztam. A hó vakító volt. Mintha vérfoltok voltak a havon. Biztos egy állat vére. De láttam valamit a sűrű havazásban. Egy embert. Megpróbáltam futni de nem tudtam haladni. Jó talán máshogy. Talán ez egy álom. Akkor bármi lehetséges nem? Hirtelen elkezdtem koncentrálni a mozgó alakra. És sikerült suhantam. Egyre tisztában láttam mindent. Majd amikor megálltam egy lányt láttam. Alig bírta vonszolni magát. Vérzett. Mindenhol sebes volt. Megpróbáltam oda menni, de nem ment. Nem hiszem el. De amikor felnézett meg láttam az arcát. Bianka!
Hirtelen minden elsötétedett előttem. Kapálóztam, hogy elkapjam a valaha volt legjobb barátnőmet. Sikítottam a nevét, de elhalványult. Majd újból a Londoni lakásban találtam magamat. Ash és Vic fogta a kezem Iris meg a lábamat szorította le a lábam. Ezek mit csinálnak?
 - Bianka bajban van. – Mondtam hisztérikusan kissé. A többiek nem engedtek el továbbra sem. Mi van ezekkel? – Vic kérlek szépen, hogy ereszd el a kezem. Ash te főleg. Nővérkém régen én kapaszkodtam a lábadba, ha elmentél, hazulról de látom ez megváltozott. - Hirtelen mindenki elengedett. Remek. Vic rám nézett.
 - Megváltozott a szemed színe és kapálóztál meg minden.
- Tudom. Annál a ragyogásnál volt valami. Azóta különös erőm van. Látok egyes dolgokat, amíg igazak. Még nem tudom, hogy kell irányíttatni, de azt, tudom, hogy most Bianka megsebesült és Északon van. – Erre mindenki felkapta a fejét.
- Elment? Oda? – Kapta fel a fejét Ash
- Igen. Ráadásul sebesült. Meg fog halni. Oda kell mennünk.
- Indulunk. Készüljetek. – Jelentette ki Iris.
- Nem. – Mondtuk mind a négyen egyszerre. – Te nem jöhetsz oda. – Mondtam
- De kell valaki, aki segít.
- Iris te nem tudsz segíteni. Egyedül, aki tud az Liz. És ez a mi feladatunk. Meg kell mentenünk Biankát. Kérlek Iris. Nem úsznád meg épp bőrrel. – Mondta Kim.
- De hát ti fiatalok vagytok.
- Iris három év van közöttünk. Mi megyünk. Te maradsz. Ha történne valami, akkor valakinek még kell lennie. Kérlek. – Könyörögtem
- Jól van. – Alig hittem el, amit mondott. – De siessetek aztán. – Próbált mosolyogni, de nem ment neki. Átöleltem és utána rá néztem. – Sietünk
 

-A kocsiban ülve olyan volt mintha be lennék zárva valami ketrecbe. Ráadásul az üveg. Jaja istenem. Az utat lassan sikerült megtennünk mivel minden órában negáltunk hányni. De azokon az utakon ahol nem volt senki természetesen varázslatos gyorsaság tettük meg. Én Kimmel hátul ültem. Ash vezetett Vic pedig élvezte a beszűrődő napfényt. Én megpróbáltam jogával Biankára összpontosítani, de nem nagyon ment, hisz Ah és Kim összesiették erejüket és olyan gyorsan mentünk, hogy 5 óra alatt oda értünk. A nagy hónapba nem tudtunk tovább menni kocsival így megfogtuk a marha nehéz felszerelésünket és palackokkal a kezünkben elindultunk a hegyekbe. És bekövetkezett, amitől féltem. Oda értünk ahol voltam túlvilági állapotomban. Vérnyomok mindenhol. És farkasok. De jó. Fogtam egy nyilat a kezembe és készenlétbe helyeztem hátha támadni akarnak. Szerencsére nem volt rá szükségünk. De így is hogy nem voltunk a támadástól veszélyben a hideg így is lelásította az erőnket. Majd megláttuk a luxus házat. 

Nagy levegőt vettünk és mindannyian felemeltük a kezünket. Felnéztünk az ég felé és robbanásokkal jeleztünk, hogy itt vagyunk majd átalakultunk mi is. Vic fülelt majd szólt. Hirtelen minden megváltozott. A tél eltűnt a ház körül és a fakó nyár vette át az uralmat.
- Lucas. – Morogtam magamban.
- Majd hirtelen megjelent előttem. Olyan volt amilyenre emlékeztem. Fekete haj, vörös szemek, fakó bőr.

- Mit kerestek itt. – Morogta leginkább nekem.

- Itt van Bianka.

- Honnan veszed ezt, marhaságot. Hirtelen megint láttam azt a jelenetet magam előtt. És láttam, ahogy az egész eseményt. Hirtelen úgy éreztem, hogy a tekintetemmel megtudom neki mutatni. Egy próbát megér. Felé léptem mire ő megmerevedett. Bele néztem a szemébe. Ő neki is elfehéredett a szeme egypár perc után úgy elfáradtam, hogy az szinte fájt. Elbillentettem a fejem.

- Új erőd van. - Mondta szinte hörgő hangon.

- Tudom. Kérjük vissza Biankát és nem lesz harc.

- Harc. – Nevetett fel. – Te meg a kis bandád szerinted tudna harcolni velünk? Komolyan Liz megnevettetsz. Komolyan elhozol egy bandát, akikkel mind volt viszonyod. És szintén megtámadod az exeidet. Exek háborúja. A lány, aki a pasijaival harcol. – Na, jó itt túlment a határon. Teljes erőmből felpofoztam. De olyan erősre sikeredett, hogy elterült. Hirtelen felpattant és rám vicsorított. Fogai kivillantak és rám meredt. Azt hittem ott lesz végem, de hirtelen elvonta valami a figyelmét.

 Egy másik fiú. A testvére. Egy nyúllal a kezében állt ott.  Döbbenten gondolkozott a látottakon. Majd amikor átgondolta a történteket megszólalt.

- Ööö izé hoztam egy nyuszit. Egyet már megettem, ha nem baj.

- Jaj Mex. Mondtam neked, hogy én nem diétázom. Itt a vacsora mutatott felénk.

- Ne már. De én nem akarom őket bántani. Liz olyan sokat tett értünk meg érted is.

- Nem akarok rá nagyon emlékezni. Jól van, haza engedjünk a kis csajt. Egy feltétellel. Ha itt maradtok egy teljes hónapig úgy, hogy segítetek nekünk kaját fogni.

- Rendben. – Mondtam

- Amúgy Kim hogy van a húgod. Még mindig szomorú, mert elhagytam. – Kim sírva elrohant én majdnem elfutottam, de az utolsó szavát még meghallottam Lucas-nak. – Na, mi van. Érzékeny lett a legkeményebb.

- Meghalt te hülye. – majd Kim után rohantam.

Kim egy fa tövébe ült és nézett ki a fejéből. Megálltam előtte és néztem le rá. Nem szólt. Leültem mellé és nekidőltem a fal másik oldalának.

- Én nekem egyet kell értenem azzal, hogy én ezt, megérdemlem.

- Ilyet senki se érdemel.

- Nézd nem. Én mindig is más voltam, mint a többiek.

- A magabiztos, keményszívű, minden srácnak kedvenc csaja… Erre gondolsz?

- Nem. Mert én nem ezt az életet akartam. Csak volt egy fiú. De ez hosszú.

- Hah, hidd, el van időm. Épp egy olyan területen vagyunk, ahol bármikor megölhetnek, nem nagyon van kedvem visszamenni. – Mondtam kissé ingerülten.

- Volt egy srác, aki tetszett. Még csak gyerek voltam. Ő is szeretett, de nem szabadott volna. Mert különböztünk, és mert megcsalt. Én meg akartam bosszulni és megkértem egy közös ismerőst, hogy féltékennyé tegyem. Láttam, hogy fáj neki. De jött egy másik csaj. Nem bántam. De maradt ez az énem, aki mindenkivel flörtöl, de senki se kell neki. De nem értem mért pont neked mondom el ezt. – Nevetett fel kínosan.

- Figyelj, tudom, hogy nem bírsz valamiért, de azért örülök, hogy ez elmondtad nekem.

- Én is. – Húzta mosolyra a száját majd felállt és elsuhant. A szél lánya gondoltam magamban majd felálltam és besétáltam az erdőbe. Meg akartam keresni Max-et. Hát nem őt találtam meg.

Kate ált velem szembe. Mex és Lucas húga. Szuper. Tiszta vér volt a szája. Előbb evett. Biztos Mex nyulát.

- De jó téged újból itt látni.

- Neked is, szia. Hogy vagy?

- Köszönöm kérdésed jól. De te mért vagy itt?

- Biankáért jöttünk.

- Honnan tudod, hogy itt van? - Csodálkozott

- Erősebb vagyok, mint voltam.

- O hát ez remek. Megmutatod?

- Persze. Csak add a kezed. – Kate félénken odaadta a kezét. Én becsuktam a szemem és rá koncentráltam. Szörnyű dolgokat láttam. Halott állatok mindenhol. Vér stb. Elengedtem a kezét és bele néztem a szemébe.

- Vigyázz magadra kislány. A sok áldozat miatt bűnhődnöd kell.  – Mondtam földön kívüli hangon. Kate hátrált én meg abba hagytam, mert nem akartam tovább ijesztgetni. Még nekem is sok volt az új erőm nem hogy másnak.

- Uram atyám

- Mondtam – Mosolyodtam el.

- Jó csak hagyjál békén - majd elfutott. Én is elindultam a házba

Benyitottam a ház ajtaján és átjárt a meleg levegő. Hiába mindennek a vámpírok is fáznak. A többiek lent a nappaliba ültek szorongva. Ott volt még egy pár vámpír. Sarah az emo lány. Ő egy kicsit más volt, mint a többiek. Dave aki el volt foglalva barátnőjével és húgával. Perry-vel és Szonjával. És persze Diana gyönyörű szépségével ült az ablakban. Mex éppen a fürdőből jött ki már tiszta szájjal. Lucas és Kate-t nem láttam egyedül. És Biankát. Már majdnem megkérdeztem, hogy hol van mire Lucas berontott a ház ajtaján karjaiban Kate-l. Tiszta sebesült volt mindenhol. Hogy lehet egy vámpír sebesült? És akkor bevillant egy kép. Egy kulacsot fogdos a kezében megszagoltatta és akkor eszembe jutott. Szentelt víz. Még Bianka hagyhatta el út közben. Kate meg nagyon szomjas lehetett.

- Ki tette ezt? – Ordibálta Lucas. 

Könnyek közepette

6.fejezet

Könnyek közepette

  Amikor haza mentünk és Iris-nek mondtam a dolgokat nagyon meglepődött. De még akkor se bízott meg teljesen Ash-ban. Vic, Kim meg én leültünk az újságokat kutatni, hogy vajon mi történhetett Iris pedig Vacsorát főzött. Minden cikket átolvastam még a divatcikkeket. Jó lesz tudni, hogy miben nem keltünk feltűnést. De semmi változás nem volt. Átfutottam az oldalakat a házassági hírektől kezdve a pletyka rovatokig. Semmi, semmi és a nagy semmi. Egy sóhaj közepette felálltam és letettem az újságokat a dohányzó asztalra.

Ki mentem az udvara sétálgatni. Nem lehet az, hogy semmi se változott húsz év alatt. Még a stílus se. Csak arra tudtam gondolni, hogy az időszámlálással lehet valami hisz Januárba nem hidegnek kéne lenni? Igen ez lesz az. Amikor ez az egész lehetett akkor volt az a vihar. De mért láttam Asht? Ez még mindig megoldatlan ügy. Be kéne mennem a városba utána járnom ennek. Csak van, valaki tudja mi ez. Meg van, a töri tanár. Hát persze hogy ez mér nem jutott eszembe. Ki vettem a zsebemből a régi gombokkal ellátott telefonom és hívtam a tanárt. Csssss… Csssss…Csssss. Semmi. Hm, akkor meg keresem. Még jó hogy mindenkinek meg van az elérhetősége. Bementem a házba felkaptam a táskámat majd egy gyors sziasztok-al ki siettem az utcára. Már kezdett sötétedni, de nem nagyon zavart. Elég csönd volt ahhoz képest, hogy még csak öt óra van. A magas sarkúm kopogása vízhangzott az utcákban. A szél a hajamat dobálta a levegőben. Olyan egyedül éreztem magam. Megszorítottam a táskámat és befordultam az utolsó sarkon. Már távolról láttam a zöld házat a háztömbök között elrejtve. Mi tagadás jó a szemem ez van. Felsétáltam a lépcsőn és megnyomtam a csengőt. Halottam a csengőnek a vízhangját a házból. Semmi. Megint megnyomtam és megint semmi. Harmadszorra se volt válasz ezért elindultam mire kis nyikorgással ki nyílott a ház. Egy öregember sétált rajta ki. Rám nézett öreg szemeivel. Olyan ismerős volt nagyon hasonlított Imre bácsira. Talán ő az apukája.- Elnézést ön ismeri Varga Imre bácsit. – Mondtam félénken.- Ki keresi? – Mondta a bácsi hangosan. Biztos rosszul hall.- Az egyik diákja. – Elkerekedett a szeme majd végig mért.- Az lehetetlen. Az nem lehet. – Rázta a fejét zavarodottan.- Kérem, hívja ide a tanár urat. Szeretnék valamit tőle kérdezni.- Te nem… - Itt elharapta, amit mondani akart. Egy kicsit gondolkozott majd beeresztett az ajtón. Óvatosan bementem. Félelmetes ez az ember. Becsukta az ajtót és előre ment én meg követtem. Bevezetett egy szobába ahol volt két kanapé.- Üljön le Liza kis asszony. – Ez az ember honnan tudja a nevemet. És tudattusolt bennem hogy mi történt és hátra ugrottam. Nem lehet- Tanár úr ön az?- Én vagyok az bizony. Megöregedtem kicsit a katasztrófa óta.- Milyen katasztrófa. – Néztem furán.- Üljön le légy szíves. – Mutatott a kanapéra. Óvatosan leültem és figyeltem a tanárom minden mozdulatát. – Gondolom, keresed a túlélőket a kis baleset óta- Nem. Vagyis tessék? Milyen baleset? Valakinek baja esett. – Kérdeztem ijedten.- Hogy valakinek baja esett e? Na, ne nevetessen. Mindenki – Ekkor hirtelen meg ált és erőt vett magán. – Tehát mindenki meghalt. – A lélegzetem meg állt. Hirtelen minden forogni kezdett, de erőt vettem magamon. Könnyek szöktek a szemembe. Valahogy nem kételkedtem abban, amit mondott a túlságosan is idős tanárom. Rá néztem.- Mi történt. – Mondtam és elsírtam magam.A tanár elmesélte, hogy amikor ugrottunk akkor meglátott minket egy katonai repülő utasa és mivel olyan magasból senki se ugrik. Főleg ilyen sokan. És meglátták, hogy egyesek varázsoltak és elkezdtek ránk lövöldözni. A tanárok előbb ugrottak és őket nem vették észre. Köztük volt a tanár úr is. Én meg elmondtam, hogy még Vic és Ash is túlélte. Ja és még azt is megtudtam, hogy az a csoport nem a mi csoportunk volt a városban. Milyen jó tudni- De tanár úr körülöttünk minden változott csak mi nem. Ez hogy lehet?- Azt már nem tudom. De ti vagytok a mi generációnk utolsó rétege. Én hamarosan meghalok. A történelemből ki leszünk törölve, ha nem tesztek valamit. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen gyorsan be fog következni. De hát látod kislányom. De többet nem tudok tenni érted és már későre jár. Kéne indulnod.- Persze tanár úr. Viszont látásra. – Majd elindultam az ajtó felé mire utánam szólt.- Várj egy kicsit. Itt ez a könyv – Bele nyomott egy óriási és régi könyvet a kezembe – Ebbe minden benne van, ha valamire szükség lesz. Én számomra befejeződött a sors. Te voltál az utolsó feladat. – értetlenül néztem rá, de ő csak legyintett – Majd ha ezt a könyvet elolvasod megérted, de most elbúcsúzok tőled örökre, de mielőtt ez bekövetkezne, kérnék egy szívességet. Hozzátok össze újból a tündéreket. Légy szíves próbáld meg. Ígérd meg kérlek, hogy legalább csak megpróbálod.- Megígérem, de még messze van a vég tanár úr – erre elmosolyodott és hirtelen ragyogás töltötte be a szobát. Vakító volt, nem lehetett semmit se látni. Amikor vége lett sehol se volt a tanár úr. Lenéztem és egy rózsa volt ott ahol állt. Megértettem. Ki gördült egy könnycsepp a szememből és végig futott az arcomon felemeltem a rózsát és kimentem a házból. A könyvet bele tettem a táskámba és futottam. A kezembe a rózsával. A kihalt utcákon itt-ott bele léptem egy nagyobb pocsolyába, de nem érdekelt. A cipőm továbbra is kopogott. Hirtelen halok egy reccsenést, és bumm, ki törött a cipőm sarka. Nagy zuhanással estem a földre. A rózsa volt az első amit ellenőriztem. Épségben volt. Levettem a cipőmet és elhajítottam. Mezítláb legalább kényelmesebb lesz. A térdem sajgott a lábam vérzett mivel beleléptem különféle szilánkokba, amik vagy bele álltak a talpamba vagy meg karcolták de hirtelen megláttam a célomat a temetőt. Kerestem egy eldugott helyet és elültettem a virágot. Keresztet vetettem. Majd ki tudja mennyi ideig sírdogáltam az esőbe. Visszafelé bandukolva elhaladtam egy csomókávézó előtt, de észre se vették, hogy egy szakadt ruhás lány csupa véresen mezítláb gyalogol az úton. Hát jó. De hirtelen valaki a nevemet kiabálta. Megálltam és megpördültem a tengelyem körül Ash volt az.- Mi történt. – Kérdezte aggódóan.- A többiek. – Szipogtam – meghaltak- Te jó ég. – Ölelt át szorosan. 

A puzzle darabjai

5./b fejezet

Már egy ideje sétálgathatunk, mert már nagyon fájt a lábam és Kim annyira az idegemre ment, hogy már nem zavart. Szerintem megőrültem. Vic- el annyit hülyéskedtünk és parodizáltuk az embereket hogy el is felejtettem egy időre Ash-t.  Olyan jó volt nélküle. Hogy nem kellet rá gondolnom.  De sajnos ennek is vége kellet leni mivel észrevettük őt.  De nem zavart. Elegem volt belőle meg akartam mondani neki, hogy menyire utálom. A szemembe nézett hogy megijedek e én pedig csak elmosolyodtam.  Komolyan még rám néz ezek után. El akartam indulni de Vic átkarolt és nem tudtam oda menni.

- Vic engedj. Itt nem bánthat.

- De mi van ha… - Majd belátta, hogy jobb elengedni engem, mert kezdtek a felhők feketévé válni. Kim csak rám mosolygott.

- Ints, ha jöhetek

- Oké

Elindultam. Ash meg lepődött, de nem ment el. Amikor oda értem hozzá a nyakába ugrottam. Éreztem, hogy meglepődött. Majd amikor elengedett a szemébe néztem és ő is. Oké meg volt a célzás. Meg lendítettem a kezem és teljes erőmből felpofoztam.

- Mégis mért akartál megölni te szemét.

- Mi van? – Nézett meglepetten.

- Hogy mi van? Betörted az ablakot te barom. Szilánkok. Nem rémlik? – Ash bámult egy darabig maga elé majd nem szólt hozzám többet.

- Van tudomásod róla, hogy szerettelek? – Ekkor megrezzent, de nem nézett fel. – Becsaptál és kihasználtál. – Kezdtem egyre mérgesebb lenni, de ekkor a szemembe nézett és egy gondolat villant bennem.

 Nem láttam semmit se tisztán, de egy alakot ki vettem nagyon is tisztán. Ash-t. Valamit kiabált, de nem halottam. Majd elmúlt a látomás. Még mindig nézett. Hátra néztem Kim-re mire az egyből oda futott hozzánk és Ash nyakába ugrott mire elterültek.

- De régen láttalak. Miket csináltál? Van már csajod

- Kim nyugi. – Jaj, istenem.

 - Van. – Na, jó. Mi van? Válaszolt Kim kérdésére. Na ná hogy az a nyamvadt Bianka lesz az. De mit is érdekel engem ez.

Vic sétált felénk, lassan amikor oda ért mellém átkarolta a derekam. Ash csak bámult majd nyelt egyet. – jó a műsor nevetett.

- Mégis mit akartok? – Kérdezte a „majdnem gyilkosom”.

- Hogy mit? Magyarázatot erre. – Vic a kabát zsebéből elő húzott egy újságot és Ash arcába nyomta. Átfutotta a sorokat a szemével majd olyan szemekkel nézett az újságra, hogy majdnem elnevettem magam. Na, jó ezen nincs semmi vicces.

- Mégis mi ez? – Mutatott az újságra. Én is el tudtam olvasni a címlapot.

- „Világvége? A láthatatlan vihar”.

Ki vettem a kezéből, amíg ők vitatkoztak és bele olvastam.

- „Pénteki napon hatalmas vihar volt. A meteorológusok sem látták előre.

 A rendszer nem hogy hurrikánt, hanem még esőt se mutatott. A tudósok 

tétlen állnak a dolgok előtt. A rendszert többször is kivizsgálták, de kitűnően

 működött. Lehetséges, hogy ez a világvége? Ki tudja? A biztonság kedvéért,

 ha lehet, este ne menjenek az utcára. „

Ledobtam az újságot a földre. Csak néztem ki a fejemből. Rettegést hoztunk az emberekre. Ez még sosem fordult elő. Leültem a fűre és gondolkoztam. Valami nem stimmelt. Felvettem a mellettem heverő újságot és többször át olvastam a rovatot. Az elmémben is kutakodtam. Felálltam és a fiúkra pillantottam. Vic már készen volt a verekedésre. Ash feszülten figyelte minden mozdulatát az ellenfelének. Kim szórakozottan a földön várta, hogy mi lesz. Egy pár ember is észrevette. Vic keze ökölbe szorult Ash izmai megfeszültek. Ekkor hirtelen oda ugrottam Ash elé és szembe álltam a barátommal. Megvédtem valakit, akit nem tudom, hogy jogosan védek e, de nem érdekelt. Amit tudtam azt ki kell deríteni. Vic csodálkozva nézett rám. Kim is.

- Liz? – Nézett rám kérdően Vic

- Ne itt majd megfogtam a kezét és a mögöttem várakozó fiúra nézetem.

- Kövess

Már a többi diák nem volt ott tehát simán el tudtunk menni onnan. Egy mezőre vezettem őket.

Egy darabig vezettem őket majd megáldtam és szembe fordultam velük. Rágyújtottam majd kezdődhetett.

- Na mi van szívem?

- Igen mi van. – Kérdezte Kim akin látszott hogy lemaradt egy izgi verekedésről.

- Valamit nem vetettek észre? – Mindketten elgondolkoztak majd oda nyújtottam nekik az újságot. Először Kim nevetett fel utána Vic-nek kerekedett el a szeme. Ash meg csak nézegette a lapot.

- Nem pénteken volt.

- Bizony. És vessetek egy pillantást a kiadásra.

- 2034.01.04. Mi van. De hát csak 2014 van. És nincs is hideg.

5./a fejezet
 Zajt halottam körülöttem. Lassan kinyitottam a szemem. Vic és Kim alakját láttam elsuhanni előttem. Mindketten valamin tanakodtak, de nem nagyon érdekelt mer ők már csak ilyenek. Képesek azon összeveszni, hogy a páratlan vagy a páros számok a jobbak. Lassan felkeltem, de észre se vettek. Gondoltam ezek még el lesznek egy darabig. Kimentem a konyhába ahol Iris főzőcskézett. Leültem a pulthoz és vártam, hogy a nővérem belekezdjen, hogy mi történt, amíg aludtam.
- Ma lesz a séta a sulitokkal a városban, hogy ti megismerjétek a környezetet ahol most laktok
- Eléggé ismerem sajnos. – Elment a kedvem az egész naptól előre. Remek
- Vic meny a fenébe a paradicsom az gyümölcs. – Rohant át a konyhán Kim
- Nem. Zöldség - sietett utána Vic. Amikor meglátott lehajolt és megpuszilta a homlokom és bele ivott a meleg kávémba.
- Iris mond meg ennek a tökkel ütöttnek, hogy gyümölcs a paradicsom. – Kim könyörgően nézett szintem ezért beadta a derekát a nővérem
- Ott az internet.
- Hm? – Kapták fel a fejüket mind ketten az új szó hallatán. Először Iris-re majd rám néztek, hogy mi is az?
- Majd megmutatom nektek. – Adtam be a derekamat. Lehuppantam a székről és oda sétáltam Vic-hez. Ő magához húzott és át ölelt. Úgy veszekedtek tovább Kim-el. Nem úgy tűnt mintha abba akarnák hagyni így bementem készülődni.
Amikor végeztek a többiek is mindennel készen voltunk az indulásra, de az utolsó pillanatban megszólalt a telefon. Iris kiszaladt és felkapta a kagylót. (az érintő képernyős telefon még új lett volna a többieknek) és beleköszönt a telefonba
- Haló? ....... Aha ……. Tényleg …….. Ó …….. Jó természetesen ……. Oké – Majd nemes egyszerűséggel levágta a telefont és visszajött hozzánk.
- Na, ki volt az? – Érdeklődött Vic
- Ja, csak anya? – Erre én is érdeklődni kezdtem
- És mit akart?
- Ja, csak hogy jobban vagy-e. – Érdekes mióta érdekli anyáékat, hogy mi van velem. Na, mindegy. Elhúztam a számat majd megfogtam Vic kezét és elindultunk. Mostanában tényleg olyan fura mindenki. De inkább foglalkoztam Vic-el aki mindent meg akart fogni és minden emberhez oda ment és megkérdezte, hogy van. Komolyan tényleg mi ebben a nyomorult világba az érdekes.
Megérkeztünk a megbeszélt helyre. Diákok sorakoztak a parkban. Egy párat ismerte látásból. Inkább a nemeseket. A köztündérekkel nem nagyon beszéltem soha. Vic és Iris bámulta az embereket majd valamire nagyon felkapták a fejüket. Én is oda néztem. Először nem láttam semmit majd két alakot megláttam, akiket nem szerettem volna. Biankát és Ash-t. Vic magában káromkodott egyet, Iris ideges lett, Kim pedig mosolygott, mint a tejbe tök. Sajnos nem csak mi vettük észre őket, hanem fordítva.
- Én oda megyek ahhoz a ba******. – Elindult de Iris megfogta a karját és visszarántotta.
- Te normális vagy? Fel tünést akarsz kelteni. Emberek is vannak itt. – Vic még tétovázott egy kicsit majd belátta ő is hogy nem csinálhatja ezt.
- Most mit vagytok úgy oda? – Kérdezte Kim cigivel, a kezével hátat fordított nekünk és Ash-re kacsintott. Komolyan ez a csaj nem normális. Majd felé fújt egy füstkarikát.
Az igazgatónő mondott egy beszédet majd csoportokra oszlottunk. Kim Vic meg én voltam egy csoportba Iris csak elkísért minket mivel ő már végzett a suliba. Vic átkarolt és úgy indultunk el. Kim előttünk sétált és minden fiúra rákacsintott, akik az útjába kerültek. Azok meg lefagytak. Komolyan ez még egy hat éves kis fiúval is szemezett. Vic-re néztem, aki csak csóválta a fejét. De leginkább máshól jártak a gondolatai szerintem Ash körül. Én oda húzódtam Vic-hez mire ő átölelt. Bele kapaszkodtam a pulcsijába és beleszagoltam. A régi Vic illat. Olyan kellemes és férfias. Áááá

(Ez a fejezet még folytatódik) 

Élet és halál között

4. fejezet

- El van törve a lábam Ash. Bocsi.

- Mi van? – Mondta a alig halhatóan mivel olyan gyorsan zuhantunk.

- Eltaposták a bokám. De el akartam jönni.

- Aha, csak ezért ugrottál velem? Azt hittem jobb barát vagy Liz

- Ash én

- Ne szólj hozzám inkább jó? – Ez a szó hason vágott. De rájöttem, hogy tényleg egy szemét lány vagyok. Fogtam magam és gyorsan kicsatoltam az övet. Azonnal meggyorsult a zuhanásom. Ash utánam kapott, de nem sikerült neki. Én csak zuhantam és zuhantam. Nem használtam az erőmet, mert meg akartam halni. Úgy éreztem, hogy nekem nincs senkim, de akkor még nem voltam abban az állapotban, hogy meghaljak. Nem most nem. Majd hirtelen elkapott egy kéz és átfonta a derekam. Ami előtt a földbe csapódtunk volna Ash izmai megfeszültek és el kezdtünk emelkedni. Megmentett. Óvatosan letett a földre és végigmért.

- Ilyet ne csinálj többet. – Mondta hisztérikus hangon. – Majdnem meghaltál.

- Ash én se…..  – és akkor minden elsötétült körülöttem.

Egy szobában ébredtem. Ismeretlen hely volt számomra. Egy alak ült az ágyam szélén. Nem tudtam ki venni pontosan ki az. Megmoccantam. Az arc olyan ismerős volt, de közben ismeretlen. Az biztos, hogy egy idősebb lány volt az, de közben mintha magamat láttam volna. És akkor leeset.

- Iris mit keresel te itt?

- Itt lakok

- De hát te nem itt élsz

- Hát nem pont itt de végül is a földön vagy nem igaz?

- Micsoda? Mi történt?

- Nem emlékszel?

- Nem. Én csak arra, hogy a tömeg alatt voltam és valami ejtőernyő.

- A tömeg alá kerültél. Vic és Ash nem mert egyedül hagyni ezért Vic lehozott téged.

- És Ash?

- Ő Biankával ugrott.

- Iris te hazudsz! – Nem lehetett így. Biztos, hogy Ash nem hagyott volna cserben.

- Ha akarod, megkérdezheted te magad is. Ash! Gyere! – Iris fel ált majd kiment és akkor bejött Ash

- Ash te velem ugrottál. Emlékszem. –Ash fagyos arca hirtelen megváltozott. A jeges tekintett helyet-szomorút láttam.

- Nem. Liz én Biankával ugrottam.

- De emlékszem! – Kiabáltam a sírás határán. – És azt mondtad, hogy szeretsz. És Vic ott hagyott.

- Liz. - Ült le mellém. – Én Biát szeretem. – Ez pofonként ért. Visszahajtottam a fejem majd nem szóltam többé hozzá. Ash vette a jelet és ki ment. Még egyszer visszanézett rám. – Csak elköszönni jöttem. Biával elmegyünk. Ja és Iris visszamegy anyukátokhoz, ha akarsz, nem kell itt maradnod Vic-el. – Ekkor úgy döntöttem megérdemel egy mondatot.

- Én Vic-et szeretem. Jobban, mint bárki mást. Még Irisnél és anyáéknál is jobban. Szóval menj. Nem fogsz hiányozni.

Fájdalmasan rám nézett majd kiment. És én akkor becsuktam a szemem és álomba sírtam magam. 

Iris és Vic váltogatva néztek be hozzám mivel én csak feldagadt szemekkel néztem a plafont és nem ittam se ettem. Iris néha letérdelt és könyörgött, hogy hagyjam abba a sírást, mert ez neki is fáj. De Vic viselkedése is meglepett. Leült az ágy szélére és ő is ki nézett a fejéből. Mintha érdekelni, hogy mit csinálok. De egyszerűen nem érdekelt. Kezdtem feladni. Nem fog sose visszajönni Ash. Meg akartam halni. Mivel nem ettem/ittam már két hete. Nem tudtak orvost hívni mivel tudták, hogy akkor ki derülne, hogy más vagyok, mint a többiek. De egyik este, ahogy bámultam szintén azt a pontot, mint mindig éreztem, hogy valaki van a szobába. Ash volt az. Felültem és rá néztem. Ő csak ált a falnak neki támaszkodva és azt súgta, hogy „hagyjam abba” de én örömömben elkiáltottam magam.

- Ash. - Gyorsan kikászálódtam az ágyból, de amire oda értem nem volt ott. Képzeltem. Összeestem sírva. Iris és Vic berontott a szobába. Iris oda jött és elkezdte rángatni a kezemet Vic pedig átölelt. Felnéztem a nővéremre majd akkor meg láthatta a szemben az érzéseimet, mert olyan szorosan át ölelt, hogy az szinte fájt. És én ott voltam Vic és Iris szorításába és akkor kiböktem, mert beláttam milyen hülye voltam.

- Bocsánat. – Iris és Vic egyszerre hajolt el tőlem majd Iris óvatosan kibökte

- Te semmit se tettél. – Majd ő is elsírta magát. Én meg átöletem.

- Ne sírj

- Rendben. De én próbáltam mindent megtenni

- Meg is tettél mindent

- Nem hiszem

- De te mindent megtettél

- Rendben. – Szipogott majd átölelt még egyszer

- De Iris figyuka én nagyon éhes vagyok. – Erre mindketten elnevettük magunkat

- Hozok kaját. – Majd felállt és ki rohant. Kettesben maradtunk Vic-el.

Csend telepedett a szobára majd Vic törte meg a csendet

- Azt hittem elveszítelek. – Majd óvatosan közelebb húzódott majd megcsókolt. Az ajkunk egymáshoz ért majd vadul elkezdtünk csókolózni. Majd széthúzódtunk.

- Hiányoztál. – Mondta. Elmosolyodtam

- Nekem is

- Megijesztettél. Azt hittem, hogy meg fogsz h… - a szájához tettem az ujjam jelezve hogy ne mondjon ilyeneket. Megfogta a kezemet és csöndben úgy ültünk ott, amíg a nővérem be nem hozott 6 (!) Szendvicset és 15 liter vizet.  Letette elém

- Most eszel és iszol, de nekem semmi se maradjon. - Rámosolyogtam majd neki álltam enni. Tényleg éhes voltam. Csak úgy kapkodtam a falatok után. Nagyon jó volt. Amikor végeztem a tálcát kivittem illetve az üres palackokat majd visszamentem Vic-hez. Megfogta a kezem és a szemembe nézett. Sötétkék szeme csak úgy ragyogott és arcán annyi érzelem volt, hogy le se lehetne olvasni.

- Megbocsátasz. – Kérdezte

- Igen. – Ekkor átkarolt majd megcsókolt az ajkai az enyémhez simultak majd szenvedélyesen folytattuk. Leültünk a kanapéra leverve az asztalon lévő cuccokat. De hirtelen éreztem valamit a levegőben. Olyan volt mintha magas feszültségű áram volna a levegőbe. Kinyitottam a szemem és nem hittem a szememnek. Ash ált ott. Egy vihar kellős közepén. A fákat vadul tépte a szél. Vic észrevette, hogy nézek valamit és elengedett. Valamit mondott, de nem tudtam koncentrálni rá mivel valami különöset éreztem. Jég hideg járta át az egész testemet. A levegő megfagyott. És akkor akár egy villámcsapás belém hasított egy kép, ami néhány másodpercig tartott. Amikor abba maradt olyan hirtelen amint tudtam ellöktem Vic-et majd elugrottam. Abban a pillanatban amint ugrottam betört az ablak és üvegszilánkok záporoztak be. A bútorokba beleszúródtak és engem is egypár eltalált. Fájdalmasan sikoltottam. Vic és hasonló körülmények közt volt. Amikor az utolsó szilánk is a földet érte az ismerős arc leengedte addig magasba tartott kezét majd eltűnt. Alig bírtam elhinni. A legjobb barátom ilyet tesz velünk a földön? Ahol emberek is vannak. Ez nem normális. Iris berohant a szobába, de az ajtónál megtorpant és az arcán a borzalom futott végig. Ijedten ránk nézett.

- Mi a fene történt itt? – Kérdezte hisztérikusan

- Ash. – Feleltem miközben óvatosan felálltam. – Nem tudom mi van vele de tudom hogy épp ésszel soha se tenne ilyet.

- Jaj, istenkém ez tényleg ezt csinálja?

- Mit?

- Hát ezt nézett körbe. Most mi a fenét csináltok, hogy juttok ki onnan?

- Csak hívj valakit ide. – Iris kirohant a szobából majd ajtócsapással elhalkult minden. Vic-el csöndben ültünk majd végül megtörtem a csendet. 

- Vic mi baja Ash-nak? – Vic először meglepődött, de utána elmosolyodott.

- Nem jöttél még rá?

- Nem. – Néztem rá zavartan. – Mire?

- Ash nem akarja, hogy együtt legyünk.

- De Ash Biankát szereti.

- Meg téged.

- De ő azt mondta, hogy engem nem szeret.

- Nem mindegy Liz. – Kiabálta idegesen. – Változtatna azon, hogy mindenkivel kikezd akit ismer

- Például?

- Iris-el már kikezdett. – Csend telepedett a szobára. Alig akartam hinni a fülemnek.

- Nem, biztos nem. – Motyogtam zavartan. – Nem tenne ilyet. – De akkor egy hang megszólalt a fejemben. Vagy igen?  Zavartan kiráztam a fejemből majd körbe néztem

- Most nagy szarba vagyunk igaz.

- Abba. – Ő is körül nézet majd fájdalmasan nézett a csillogó szilánkokra. Óvatosan hozzáért majd felszisszent. Egyetlen olyan emberi tárgy volt, ami megölhetett minket. Az üveg. Ha hozzá értünk olyan volt mintha egy ember tűzbe nyúlna. Nem tudom mi oka volt ennek, de a tény az tény. Nem lesz innen könnyű ki kecmeregni. Ráadásul a szilánkok el is szívták az energiánkat, amivel valami védést biztosíthattunk volna. És erő nélkül egy tündér nem sokáig bírja.

Nem tudom meddig ültünk mozdulatlan. Vic szinte már hányt olyan rosszul volt. De megjött a felmentő sereg. Iris és Kim.

- Na, mi van Liz fogságba estél. – Húzta mosolyra a száját.

- Kim néz Vic-re eléggé rosszul van. Nincs idő a szórakozásra.

- Ó de kár. Na, jó nézzük elég jó munkát végzett Ash. – Felemelte mindkét kezét magasra mire az össze apró szilánk a levegőbe emelkedett majd mind a lány köré gyűlt. Le engedte az egyik karját majd a másikat az arca elé emelte és belefújt a levegőbe mire azok kizáporoztak az ablakon nagy zaj  közepette. Majd

amikor üres lett a szoba halvány grimaszt vágott.

- Mit kapok cserébe.

- Pár napra maradhatsz? – Kérdeztem reménykedve, hogy ennyi elég lesz neki.

- Legyen. – Majd otthonosan levágta a táskáját a földre majd elterült az ágyamon.

- Úgy látom, ma nálam alszol. – Vigyorgott rám Vic én meg kínosan visszamosolyogtam. Én nem akartam vele aludni.

Kimentem a ház elé felmérni a károkat. A ház oldalának dőltem majd elnevettem magam, ahogy végig gondoltam mi történt. Eltörött a lábam és hallucináltam utána majd étlen szomjan feküdtem az ágyban és végre minden rendeződött aztán volt egy látomásom, amivel meg mentettem Vic és saját életem. Körbe néztem. Majd elnevettem magam. Ilyen élet nem sok mindenkinek adatik meg.

Amikor vissza mentem a szobába Vic ott mosolygott rám. Leültem mellé a kanapéra majd ő átkarolt. Együtt néztük a tv-ben a műsort. Majd eljött az este, amitől annyira féltem. Leültem az ágyra amíg Vic fogat mosott majd kijött. Láthatta rajtam, hogy valami baj van mivel csak leült mellém.

- Mi a baj?

- Semmi. – Próbáltam rá mosolyogni, de elég rossz színész vagyok.

- Na komolyan

- Fáradt vagyok

- Oké akkor aludjál én még fent leszek. – Puszit nyomtam az arcára majd belefeküdtem az ágyba. 

Egy régi ismerős

3. fejezet

Egy régi ismerős

Lassan belökte az ajtót

- Ez lenne az. Abban a házban nem szerettem lakni szóval ezt a kérot választottam, de nem sok hasznomra lesz idén. – Óvatos mosolyra húzta a száját. Neki is fura volt ez a helyzet. - Egy szoba van, én alszok a kanapén.

- Nem, én vagyok, a vendég ragaszkodok a kanapéhoz.

- Én házam én döntöm, el ki hol alszik. Mars a szobába. – Megszorítottam a bőröndömet és bementem a kicsi helyiségbe. Csupán egy kétszemélyes francia ágy és egy szekrény volt ott. De nem nagyon izgatott. Nem leszek mindig itt. De viszont mindig vele leszek. Na, jó hagyjuk ő csak egy barát semmi több.

Ledőltem az ágyra majd egyből elaludtam. Kb. egy óra múlva felébredtem és ki mentem a napaliba sehol se láttam Vic-et. Oda sétáltam az ablakhoz már sötét volt, de még láttam valamicskét. Egy alakra lettem figyelmes. Gyorsan felkaptam a csizmám illetve egy elemlámpát majd megnéztem, hogy Vic mit csinál. Az elemlámpával megvilágítottam a kertben a széket és egy füstölgő alakra lettem 

figyelmes.

- Felébredtél?

- Nem képzeld, alva járok. Naná

- Mért jöttél ki?

- Én nem gyújthatok rá vagy mi?

- Te cigizel?

- Igen.

- O a nagy dohány ellenes megváltozott

- Mint te

- Én? Mi van Liz nem ismersz meg?

- De sajnos megismerlek

- Sajnos? Én is sok mindenre mondhatnám ezt a szavat, de nem teszem.

- Vic ez nem te vagy.

- Akkor ki? Én nem ilyennek ismertelek meg. De valahol mindig is tudtam, hogy van egy másik oldalad

- Ne röhögtess Liz.

- Röhögtetlek? Vicces vagyok vagy nevetséges, hm? Megmondanád?

- Szerintem te is tudod a választ

- Oké ezt megjegyeztem. – Majd egyenesen rádobtam az égő csikket. Nem sokat árthatott neki hisz mégis egy forró égitest hercege.  Berohantam a házba onnan a szobába majd becsaptam az ajtót mire az egész ház megremegett és kitört belőlem a sírás és az ágyra rogytam majd álomba sírtam magam.

Reggel, amikor felébredtem egy pillanatra nem is emlékeztem semmire, majd amikor megláttam az ágyon fekvő alakot eszembe jutott minden. Ez meg mit keres itt? 

 Amikor megmoccantam felém nézett bánatosan.

- Bocsi Liz csak új még nekem ez az egész együtt élés

- Tíz évig nem volt az.

- De most csak barátok vagyunk

- Hét évesen is azok voltunk.

- Liz én még mindig érzek valamit irántad.

- Hát már bocsika de akkor meg minek szakítottál velem és minek bántasz meg egy folytában?

- Mert mint már mondtam mindenkinek vannak hibái, és ez a kapcsolat és te is az vagy…

- Erről beszélek! – Felém nyúlt, de én elkaptam a kezem. -  Találkozunk lakásosztásnál.

- Liz…

Az utca üres volt hisz mindenki pakolászott vagy tülkön ülve várta, hogy mehessen. Legszívesebben ordítottam volna egyet csak nem akartam, hogy dörögjön a földön az ég. Hisz ha egy föld hercegnő sír esik az eső, ha kiált, akkor dörög az ég. Így ki kövezhető, hogy mért nem süt nap. Vic szomorú volt. A suliba át kellett sétálni egy erdőn, ami nagyon szép volt. Itt volt az első csókunk Vic-el. Még vajon megtalálom azt a fát? Elkezdtem nézelődni, amikor hirtelen valaki hátulról át karolt. Ash volt az. -  Hiányoztál

- Én sok mindenkinek hiányzok

- Szakítottunk

- Én meg mondtam

- Ash tudom. De becsapott. És most együtt kell laknunk

- És?

- És? Én nem akarok vele lenni

- Legyél velem. Megengedném, hogy a barátnőm legyél. – Ash-t óvatosan vállon bokszoltam majd elröhögtem magam

- A századik?

- Nem! A százegyedik

- Megtisztelő lenne, csak most éppen kihasználom szingli korszakom mosolyogtam rá.

- Hát jó akkor egy óra múlva a sulinál. - Majd felszívódott, mint a szél.

Egy röpke órácska után tényleg mindenki a sulinál volt. Bianca és Ash is. De Vic-et nem láttam sehol. Az igazgatónő mondta a hosszas beszédét én meg csak szememmel egy arcot kerestem. Egy hercegét. Már csak egy-pár perc volt indulásig, de amikor majdnem elmentem megkeresni feltűnt. Úgy láttam nem csak nekem tűnt fel az érkezése. A mellettem álló Ash-nak is. De amit tett azon meglepődtem. Hirtelen megfogta a kezem és én nem ellenkeztem.  Éreztem, hogy pont akkor néz felénk Vic. Felém sétált, de amikor ide ért mellém csak ki került.  Amikkor már nem láttam a nagy tömegben elengedtem a kezét. 

- Mi volt ez?

- Figyelj Liz én csak egy icipicit húzni szeretném a barátodat

- A volt barátomat

- Mindegy. Figyelj, barátok vagyunk. Mérne, tehetnénk, úgy mintha járnánk?

- Most szívatsz?

- Nem, nem szívatlak. Figyelj vagy igent mondasz vagy nemet, de szerintem gondold át.

- Oké. De ilyen hülye ötletet se halottam még

- Most már igen

-  Kedves diákok. Már mindenki tudja hogy kivel fog lakni. Kérem, mindenki legyen párba a lakótársával.

 Fogalmam sem volt, hogy hol van Vic. Megpróbáltam a tömegben ugrándozni mivel eléggé alacsony termetű voltam. De a tömeg, ahogy elindult keresgélni elsodort magával Ash biztonságos menedékéből. Meg kellet állnom, hogy, próbáljam Vic közelségét bemérni, de valaki fellökött. Nagyon megijedtem. Nem akartam, hogy így végezem holmi összetaposott lányként. Megpróbáltam felülni, de nem tudtam. Valaki rálépett a lábamra. A fájdalom nyílként hasított a bokámba. Fájdalmamba elnyeltem egy sziszegést. De amikor már éppen feladtam, hogy valaki észrevegyen megragadott egy kéz és felrántott. A tömegben az alak eltolta a többi diákot. Alig láttam a könnyfátyoltól, ami a fájdalomtól lett. Már szinte alig bírtam menni, amikor kiértünk a tömeghullámzó sodrából. Remegtek a lábaim majd hirtelen összecsuklottak. Az alak leguggolt mellém majd rám nézett. Vic volt az. A szemembe nézett majd fürkészve végig nézett rajtam majd megnézte a bokám.

- Ez eltörött Liz. Itt kell maradnod. Így nem utazhatsz.

- De igen is ,utazhatok, csak segíts hogy ne vegyék észre.

- Liz ez őrültség.

- Tudom, de én az vagyok alapból nem igaz? Ismersz, ne tagadd le.

- Liz azonnal visszajössz velem

- Ne mond meg nekem, hogy mit csináljak légy szíves. Nem vagy az apám se a barátom. Csak segíts.  - Vic arcán megjelent a sértés, de amilyen jött az érzelem el is múlt.  

- Hát jó gyere. – Állt fel és fogta meg a karom. – És mégis hogy tervezed?

- Csak bízd rám

- Rendben

Csatlakoztunk a tömeghez, ami már kicsit lecsillapodott. Elértük az első akadályt. Amikor már majdnem felém nézett a mögötte lévő hangos társaságra pontosítottam a figyelmét. Gyorsan elhaladtunk mellette. Amikor beértünk az erdőbe hirtelen elengedett majd megfogta a derekam és feldobott a hátára. Az ijedségtől hirtelen sikítottam egyet. 

- Na, most lesz egy kis túránk majd elindult

 - Ha valaki most látna, azt hinné hogy elraboltál és megöltél és most elakarod a hullámat rejteni.

- Ezt akarod?

- Nagyon vicces vagy mondhatom.

- Ezt bóknak vettem

- Én nem annak szántam.

- Nem zavar

- Légyszi tegyél le.

- Oké. – majd hirtelen futni kezdett én meg megdöbbentem. Más volt ez a sebesség másnak vállán, mint a saját lábamon. A következő másodpercbe már láttuk a többieket. – Leszállás mondta Vic nevetve.

- Nem vagy normális. – Majd letett és a szemembe nézett.

- Csak segíteni akartam.

- Nem kell segítséged.

- Szívesen. – Mondta majd ott hagyott. Minden erőmet összeszedtem majd elindultam. Hogy meg ne lássák a bokámat látszat varázslatot használtam. De az energiám fogytán volt és így elég nehéz volt elrejteni. Amikor végre elértük a világunk szélét megnyugodtam. De nem teljesen. Ugranom kellett és valahogy földet érnem. A szememmel Ash-t kerestem. Amikor végre megpillantottam oda mentem hozzá és megkértem, hogy ugorjon velem. Ah meglepődve rám nézet majd hozzám kapcsolta az övét. A lába közé fogott majd neki futott. Én felemeltem lábam majd ugrott.