Otthon édes otthon

Előszó

 Kifutottam a házból. Menekültem. Még mindig követ ráadásul most nincsen itt Vic hogy megvédjen.  -A francba. Ezek elöl, nem lehet elfutni. –Mondtam magamnak. Hátrafordultam és belefújtam a levegőbe mire azon egy jégréteg alakult ki. Bár át tudott menni, rajta de kellemetlen lesz neki így nyerek talán néhány másodpercet. Megláttam Vic-et a szemem sarkából, hogy próbál utol érni. Meg kell akadályoznom. Nem szabadna itt lennie. Az oldalamra simítottam a kezem és elrugaszkodtam. Felugrottam egy fára. A lény nem tudott megállni hirtelen így tovább repült. Mielőtt megfordult volna, Vic felugrott hozzám. Megfogta a kezem, de akkor valami hirtelen kitépte a kezemből és neki repítette a fának.

Első fejezet

Újra otthon

Ma szeptember 1.-je van, tehát kezdődik a suli. Mindenki szinte sikoltani tudna ettől a naptó kivéve én és még egy pár ismerősöm. Végre tudom, hogy láthatom azokat, akik közé tartozok. nem kell napszemüveget és kontaktlencsét viselni minden hova.  Hiszen még a szemem színe is elárulta, hogy más vagyok, mint a többiek. Pontosabban valami különös természetfeletti lény.  Na, jó nem sárkány vagy valami ilyesmi, de nem mindennapi képességeim voltak. És ezeket meg kellet tanulnom használni. Ezért egy olyan suliba jártam, ami nem az emberi világba van. Természetesen nem a roxfort az. Na, mindegy a lényeg hogy egy névtelen iskolába jártam ahol olyanok vannak, mint én. És persze a barátaim és a hercegem. Tényleg az. Én vagyok a hercegnője. Ő a nap király fia én meg a föld király lánya. Ezért élek a földön ő meg a napon. bár ez hosszú. Na de térjünk a lényegre hisz el is kéne indulnom valamikor. Felkaptam a napszemcsim megfogtam a bőröndöm és elindultam. Amikor kiértem az utcára a kendőmet a szám elé fogtam. Tiszta beton volt minden. Szörnyű. Gyorsan elmentem a közeli erdőbe és ott megkerestem az emberek által nem látott fát, ami eléggé magas volt ahhoz, hogy elérjem a kaput. Természetesen nem a mennyét. Csak az égbe kellet tenni az iskolát hogy ne, találják meg mások. Elrugaszkodtam a földtől és felugrottam a fa tetejére. Szinte repültem. Jó érzés volt. De nem volt ajánlatos ezt az utat azoknak választani, akik ettek, mert mit ne mondjak nem a legkellemesebb érzés már úgy az utazás. Amikor felértem végre levehettem a szememről a szemüveget és tisztán láthattam. Ugyan olyan volt a világ, mint a földön csak más helyen. Itt is olyan volt szinte minden. Mondjuk a fény nem teljesen, de ez most mellékes. Beléptem a kapun. És egyből láttam egy régi ismerős arcot Biancát. Ő volt a legjobb barátnőm.  

- Szia, milyen volt a nyarad az emberek közt?

- Hú, nagyon jó bár furcsák a szokásaik. És neked?

- Szörnyű volt, kár hogy te a föld másik oldalán voltál.

- Hát igen, de most nekem mennem kéne.

- Mégis hova?- Néztem rá furán. Most az üzletekben semmi sem volt nyitva és nem nagyon volt program vagy valami ilyesmi itt.

- Hát Joe-val találkozunk.

- O tényleg nekem is látnom kéne Vince-t

- Ok akkor, szia talizunk otthon. – Szobatársak voltunk. És mind ketten jobban szerettünk itt lenni ezért ezt tekintettük otthonunknak. Gyorsan haza futottam lepakoltam a cuccaimat majd extra sebességgel elfutottam a patakhoz. Mindig ott szoktunk találkozni. Amikor oda értem háttal ált nekem. Annyira örültem, hogy gondolkozás nélkül a hátára ugrottam. Puszit nyomtam az arcára majd letett. Szembe fordult velem. Megfogta a kezemet majd leültünk egy padra.

- Szia, annyira örülök neked.

- Figyelj beszélnünk, kéne. - Nagyon feszült volt féltem, hogy valami baja van.

- Miről? Baj van?

- Hát az a helyzet hogy megismerkedtem egy lánnyal és… - Akkor esett le, hogy mit akar mondani.

- Te most szakítasz velem? – Kérdeztem könnyes szemmel.

- Nézd nem mondtam volna el, ha nem akarnék szakítani. Erre azért nem számítottam. Hogy így megaláz ez a mocsok. Felálltam odamentem a képe elé felnézett rám, erre egy hatalmas pofont ajándékoztam a számára. Majd felnézett rám. Először néztem a szemébe és a szeméből mást olvastam, ki, mint amit számítottam. Megbánást és valami olyat, amit nem is értettem. nem tudnám szavakba foglalni, de a furán nézhetett ki, hogy ott ácsorgok ezért megfordultam és elegánsan távoztam. De amikor már beértem a házunkba úgy sírtam, hogy az szinte már fájt. Életem szerelme ennyi év után megcsal. De ki lehetett az a csaj? A legrosszabb ara gondolni, hogy lehet, hogy ismerem.

Elég sokat sírhattam, mert estére úgy nézhettem ki mint egy banya mivel amikor Bianca meglátott hátrahőkölt.

-        -  Jézusom jól vagy? - dobta le a cuccait hanyagul és leült mellém a földre.

-      -    Vége

-        -   Minek?

-        -  Vic és köztem. - majd elsírtam magam. Bianca átölelt majd megvigasztalt.

-     -     Felejtsd el azt a barmot. Különben is, ha ilyen szemét, akkor örülj neki, hogy már nincs veled.

-    -      Igazad van mondtam a szememet törölgetve. – Majd egy olyan ötlet jutott az eszembe, ami tökéletesnek bizonyult - Meg van!

-   -       Mi van meg? – Felpattantam és berohantam a mosdóba.

-      -    Van még szőke hajfestéked?

-       -   Minek az neked? Így és szép a hajad

-          Szőkén jobb lesz hidd el. – Tétován rám nézett majd elmondta hol találom. Amikor megmostam a hajam és befestettem betekertem egy törülközőbe. Felvettem köntösömet majd bebattyogtam a szobámba. Amikor felöltöztem és kimentem Bianca először szóra emelte a száját majd inkább nem szolt, semmit. Látta, hogy még mindig takarom a hajam. Amikor levettem a törülközőt már száraz hajamról Bianca sikoltott egyelt és a nyakamba ugrott.